Lezuhant egy MiG-21 vadászgép Horvátországban

MiG-21

Gyakorlatozás közben lezuhant egy MiG-21 vadászgép az észak-horvátországi Szlatinához (Slatina) közeli erdőben, Verőce-Drávamente megyében. Mindkét pilóta életben van – közölte a helyi horvát sajtó kedden.

A védelmi minisztérium közlése szerint a pilóták katapultáltak és sikeresen földet értek. Kórházba szállították őket, egyikük a lábán sérült meg, állapotuk stabil.

A baleset 14 órakor történt. A szerencsétlenség helyszínére helikoptert küldött a horvát légvédelem, a kutatásba a hegyi mentőszolgálat (HGSS) és a rendőrség is bekapcsolódott.

A baleset okát egyelőre nem tudni. A Jutarnji List című horvát napilap nem hivatalos forrásokra hivatkozva azt írta: leállt a vadászgép motorja.

A helyszínre érkezett Mario Banozic horvát védelmi miniszter is.

Horvátország egyetlen vadászrepülő százada nyolc szuperszonikus, általános nagyjavításon átesett MiG-21 BIS vadászgépből és négy UM gyakorló repülőgépből áll. A gépek nagyjavítását komoly botrány kísérte: a horvát katonai ügyészség 2016 márciusában nyomozást indított, mert sorozatos hibák jelentkeztek a repülőgépek használata közben. A vizsgálatok során kiderült, hogy Ukrajna nem eredeti MiG-21-es vadászrepülőket adott el Horvátországnak, hanem több, más országból beszerzett alkatrészből összeállított gépeket. A megvásárolt repülőgépek sorozatszámait átütötték, és az alkatrészek sorozatszámai sem egyeznek a dokumentációkban lévőkkel. Jelenleg mindössze néhány repül közülük, és azok is csak minimális időt töltenek a levegőben. Ugyanakkor 2023-tól már ezek a gépek sem szállhatnak fel, mert műszaki érvényességi idejük lejár.

Zágráb 2021 májusában döntött 12 Dassault Rafale F3R típusú, francia gyártású, használt vadászgép beszerzéséről, ezek a gépek azonban csak 2024-ben érkeznek meg Horvátországba.

A horvát sajtó beszámolója szerint az elmúlt 12 évben hat súlyos repülőgép-baleset történt, négy pilóta vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?