Lakott területre zuhant egy utasszállító repülőgép Pakisztánban

repülőgép Pakisztán

Nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép pénteken a pakisztáni Karacsiban, a fedélzeten legalább 100-an voltak – jelentette be a pakisztáni polgári repülési ügynökség.

Abdusz-Szattár Hokar, az ügynökség szóvivője azt mondta, a pakisztáni légitársaság A320 típusú gépének a fedélzetén hétfős legénység, valamint 99 utas tartózkodott a szerencsétlenség idején. A Reuters hírügynökség – szintén pakisztáni hivatalos forrásokra hivatkozva – azt közölte, hogy a legénység nyolcfős volt.

A gép Lahorból tartott a dél-pakisztáni Karacsiba, amikor a baleset történt.

Az orvosok és a tűzoltók mellett a helyszínre érkezett a hadsereg több alakulata is, elkezdődtek a mentési munkálatok.

A pakisztáni Geo TV televíziós társaság helyszíni felvételeinek tanúsága szerint a lakónegyedet sűrű füst borítja, a Hszinhua kínai hírügynökség szerint tűz ütött ki. Szemtanúk szerint a repülőgép rövid ideig körözött a házak fölött, ezután csapódott be a Dzsinnah nemzetközi repülőtér melletti sűrűn lakott negyedbe.

Az áldozatokról a hatóságok egyelőre nem közöltek semmit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?