Lezuhant egy MI-8-as helikopter Oroszországban

Moszkva |

<p>Lezuhant egy MI-8-as helikopter az északnyugat-oroszországi Murmanszk régió vezető tisztviselőivel a fedélzetén&nbsp;&nbsp;- erősítették meg vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma regionális igazgatóságánál.</p>

A szerencsétlenség a Murmanszk városától 400 kilométerre délre lévő tónál, egy nehezen megközelíthető területen történt, ahol a távközlési kapcsolatok sem működnek.  Az első jelentések szerint a Mi-8-as helikopteren 18 ember tartózkodott. Az utasok listáján szerepel az északnyugat-oroszországi régió kormányzó-helyettese, a terület kormányának környezetvédelmi minisztere és az Apatit nevű bányászati vállalat több vezetője is. A helikopter ennek a cégnek a tulajdonába van.

A Rosszija 24 állami televízió arról számolt be, hogy két ember súlyos sérülésekkel, de túlélte a balesetet. Őket halászok mentették ki a tóból, amelybe a helikopter zuhant. A többiek sorsa egyelőre ismeretlen. A mentőegységek a helyszínen dolgoznak. Az előzetes feltételezések szerint a kedvezőtlen időjárási viszonyok okozhatták a személyszállító orosz helikopter katasztrófáját, amely helyi idő szerint szombat este történt. A Murmanszki terület légügyi hatóságának egy név nélkül nyilatkozó illetékese elmondta: annyira rossz volt az időjárás, hogy a Mi-8-as a felszállás után egy órával kénytelen volt visszafordulni. A körülmények továbbra is rosszak, a sűrű köd és az alacsony felhőzet miatt még mindig nem tudnak felszállni a helikopterek. 

A Mi-8-as típusú, polgári célokra, személyszállításra is használt orosz helikopterekkel meglehetősen gyakoriak a balesetek Oroszországban. Legutóbb február 3-án a nyugat-szibériai Jamali Nyenyecföldön leszálláskor felborult egy ilyen helikopter. A 19 utas közül szerencsére csak egy nő sérült meg.  2013-ban több mint tíz baleset történt Mi-8-as helikopterekkel. Az egyik legsúlyosabb május 6-án, amikor az Irkutszki területen pusztító árvíz megfigyelésére indult légi jármű 9 személlyel, köztük a régió ügyvivő kormányzójával a fedélzetén levegőben felrobbant. A gépen 1,9 tonna robbanóanyagot szállítottak a jégtorlaszok megszüntetésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?