Lezuhant egy kirgiz gép Biskek közelében

Biskek |

<p>Felszállás közben szerencsétlenül járt egy utasszállító repülőgép vasárnap a kirgiz főváros, Biskek térségében; a kirgiz egészségügyi minisztérium szóvivője 87 halálos áldozatról beszélt. A különféle kirgiz hatóságok első közlései azonban több ponton eltérnek egymástól.</p>

A fedélzeten lévő 90 ember közül huszonöt élte túl az Itek-Air kirgiz magántársaság Boeing 737-es utasszállító repülőgépének szerencsétlenségét - mondta Kamcsibek Tasijev, a rendkívüli helyzetek minisztere. A kirgiz légiközlekedési hatóság sajtóosztályának egy illetékese 34 túlélőről beszélt az AFP francia hírügynökségnek, s tudomása szerint a személyzetet is beleszámítva 123-an voltak a fedélzeten.

A gép kevéssel a levegőbe emelkedés után visszazuhant. Egyes jelentések szerint még a Manasz nemzetközi repülőtér területére, más jelentések szerint néhány kilométernyire a légikikötőtől.

A biskeki repülőtér egy névtelenül nyilatkozó illetékese szerint a legénység műszaki problémát jelzett tíz percnyi repülési idő után, és közölte, hogy a járat visszatér a repülőtérre. A iráni Oszman légitársaság által bérelt, kirgiz tulajdonban lévő Boeing 737-es Iránba indult; egyes jelentések szerint Meshed, mások szerint Teherán volt az úti célja. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?