Lezárták a "mauthauseni mészáros" elleni eljárást Németországban

Berlin |

<p>Lezárták a mauthauseni mészárosnak is nevezett feltételezett náci háborús bűnös, Aribert Heim elleni eljárást a német hatóságok, miután megállapították, hogy az egykori náci haláltábor orvosa meghalt.</p>

A baden-badeni tartományi bíróság pénteki közleménye szerint a büntetőeljárást azért zárták le, mert a feltárt adatok alapján a vádlott 1992-ben Kairóban meghalt.

A baden-badeni ügyészség 1979-ben emelt vádja szerint Aribert Heim a mauthauseni koncentrációs tábor orvosaként az 1941 október-novemberi időszakban különös kegyetlenséggel, "injekciókkal vagy ok nélkül végzett műtétekkel számos foglyot meggyilkolt" - áll a közleményben.

A vádlottat 1962-ben őrizetbe akarták venni háborús bűncselekmények elkövetése gyanúja miatt, de elmenekült Egyiptomba. 1980-ban felvette a muzulmán vallást és a Tarek Husszein Farid nevet. 1992-ben meghalt.

Aribert Heim életének 1962 utáni történetét a The New York Times és a ZDF német közszolgálati televízió már 2009-ben feltárta, de a felszínre hozott adatok révén nem lehetett a szükséges bizonyossággal megállapítani, hogy a vádlott valóban vallást és nevet változtatott. Az idén tavasszal aztán a védelem új dokumentumokat nyújtott be, köztük a muzulmán vallás felvételét igazoló iratot - áll a bírósági közleményben, amely szerint időközben sikerült meggyőződni a dokumentumok eredetiségéről, és ezek alapján, valamint a vádlott fiának tanúvallomása alapján megállapítást nyert, hogy a vádlott azonos Tarek Husszein Fariddal és 1992-ben rákbetegségben meghalt.

Aribert Heim neve még 2009-ben is az első helyen állt a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ listáján, amely a második világháború után büntetlenül maradt, feltételezett háborús bűnösöket sorolja föl a cselekmények súlyosságának sorrendjében. A Doktor Halál néven is emlegetett orvos 1914-ben Ausztriában született. A Waffen-SS önkéntes tagjaként három koncentrációs táborban is szolgált, így 1941 végén a Linz melletti mauthauseni táborban, ahol kegyetlen emberkísérleteket végzett. Valószínűleg több száz foglyot ölt meg. 1962-ig háborítatlanul élt Nyugat-Németországban, nőgyógyászként dolgozott a Hessen tartománybeli Bad Nauheimben és baden-württembergi Baden-Badenben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?