Letartóztatták a 2002-es moszkvai színházi túszejtő akció egyik szervezőjét

Moszkva |

<div>Letartóztatták a 12 évvel ezelőtti moszkvai Dubrovka színházi terrorakció egyik feltételezett szervezőjét - jelentette szerdán a Rosszija 24 állami hírtelevízió.</div><div>&nbsp;</div>

A hatóságok nem közölték, hogy hol és mikor fogták el Haszan Zakajevet, akinek letartóztatásáról még novemberben, zárt tárgyaláson döntött a bíróság. Az ügyet is a nyilvánosságot kizárva tárgyalják. Zakajevet egyelőre február 15-ig tartják vizsgálati fogságban.         A 41 éves csecsen férfit azzal vádolják, hogy egyike volt azoknak, akik megszervezték a Moszkva déli részén lévő Dubrovkán található színház elfoglalását. A fegyveresek az orosz csapatok Csecsenföldről való kivonulását követelték.          2002. október 23-án késő este negyven álarcos csecsen fegyveres 912 embert ejtett túszul a színházban. A kiszabadításukra indított kommandós akcióban 130 civil és 40 csecsen terrorista vesztette életét. November elején Samil Baszajev csecsen hadúr beismerte, hogy ő állt a túszejtés hátterében.     A hatóságok 2002. október 26-án kábító gáz vetettek be a terroristák ellen, majd megrohamozták a színházat. Az áldozatok közül sokan gázmérgezésben vesztették életüket. A 130 civil áldozat hozzátartozói és a túlélők közül sokan továbbra sem fogadják el a túszszabadító akcióra adott hivatalos magyarázatot.    Az orosz hatóságok Haszan Zakajev mellett a 2006-ban orosz titkosszolgálati akció során megölt Samil Baszajevet, a csecsen lázadók egyik volt parancsnokát és a körözés alatt álló Gerihan Dudajevet gyanúsítják a moszkvai terrorakció szervezésével. Zakajev hamis iratokkal bujkált a hatóságok elől - írta a Kommerszant című orosz napilap internetes változata.    Az újság értesülései szerint Zakajev felelt a fegyverek, a robbanószerek és az öngyilkos merénylők testére szerelt robbanószerkezetek, az úgynevezett sahid-övek Moszkvába való eljuttatásáért. A robbanóanyagokat sűrített levegő szállítására alkalmas palackokban egy Kamaz típusú teherautón hozták az orosz fővárosba, a fegyvereket pedig a gépjármű alvázába rejtve. A terrorakcióhoz szükséges fegyvereket és robbanószereket Zakajev és Dudajev osztotta el a terroristák által bérelt moszkvai lakásokban.     Szulejman Ibragimov, Haszan Zakajev ügyvédje nem nyilatkozott a védence elleni nyomozás állásáról. Mint mondta, a hatóságok megtiltották neki, hogy bármilyen információt megosszon a nyilvánossággal az üggyel kapcsolatban.    A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy 2003 és 2007 között a 130 civil áldozattal járó dubrovkai terrorakcióval összefüggésben 6 embert ítéltek el 8,5 évtől 22 évig terjedő börtönbüntetésre. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?