Letakarják a déli tábornokok szobrait

Charlottesville |

<div>Második napja tart a feszült, bekiabálásokkal és ökölrázásokkal kísért vita a virginiai város önkormányzati ülésén.</div>

A város polgármestere ugyan megígérte, hogy a polgárháború déli szereplőinek emléket állító két szobrot a városban eltávolítják, köztük Robert Lee tábornokét is, előtte azonban nyilvános vitát hirdetett az ügyben.  A vita tüntetésekbe és zűrzavarba fulladt. Amikor az ülésen például Mike Signer polgármester szólásra emelkedett, valaki odakiáltotta neki: „Vér tapad a kezedhez!”, és a teremben táblákat emeltek a magasba, amelyekre ugyanezt írták. A kedd óta tartó vitát a városháza előtti tüntetések kísérik, a tiltakozók a városvezetést okolják az augusztus 12-én elszabadult erőszakért, tagjainak lemondását követelik. Signer polgármester úgy döntött, egyelőre nem eltávolítják, hanem letakarják a polgárháború két személyiségének emléket állító két szobrot.  Közben az Egyesült Államok több városában egymás után távolítják el a konföderáció és a polgárháború személyiségeinek szobrait. Az indulatok mélységét jelzi, hogy a Tennessee államban lévő Memphisben a tiltakozók az egyik polgárháborús katonai parancsnoknak, Nathan Bedford Forrestnek nemcsak a szobrát akarták eltávolítani, hanem a síremlékét is, neki is láttak a sír megbontásának. Forrestnek egyébként Tennessee államban több helyen áll emlékműve, a többi között az állam törvényhozásának épülete előtt is.         Sokakat meglepő közleményt adott ki a Gettysburgi Polgárháborús Emlékpark vezetősége (a pennsylvaniai Gettysburgben volt az amerikai polgárháború legvéresebb ütközete 1863-ban, a csatát a háború fordulópontjának is nevezik). Az óriási emlékparkban az északi és déli csapatok katonáinak és vezetőiknek egyaránt emléket állítottak, és a park vezetősége közleményben tudatta: a déli katonák és parancsnokok szobrait nem távolítják el.  Újabb felmérés látott napvilágot: a Reuters brit hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérései szerint a megkérdezett amerikaiak 54 százaléka meggyőződéssel vallja, hogy a konföderációs emlékműveknek a helyükön kell maradniuk a köztereken is. A megkérdezetteknek csupán 27 százaléka áll ki amellett, hogy a szobrokat és emlékműveket valamennyi közterületről el kell távolítani. A felmérés szerint elsősorban a Demokrata Párt hívei és a kisebbségiek szorgalmazzák ezt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?