Beregszász. Úgy tűnik, minden akadály elhárult a vereckei emlékmű felállítása elől – nyilatkozta a Népszabadságnak Magyarország ukrajnai nagykövete.
Lesz emlékmű Vereckén
Beregszász. Úgy tűnik, minden akadály elhárult a vereckei emlékmű felállítása elől – nyilatkozta a Népszabadságnak Magyarország ukrajnai nagykövete. Kontra Ferenc elmondta: a magyar és ukrán archívumok egyaránt arról tanúskodnak, hogy igaztalanok azok az állítások, amelyek szerint 1939-ben a magyar honvédek Szics-gárdistákat (ukrán nacionalistákat) mészároltak volna le a vereckei hágón. Ezzel minden politikai akadály elhárult az elől, hogy befejezzék az évek óta álló emlékmű torzóját. Ettől mintegy másfél kilométerre az ukrán fél a Szics-gárdistáknak óhajt emlékművet állítani. (n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.