Lengyel kormányfő: erősebbé válik a NATO Svédország és Finnország csatlakozásával

Mateusz Morawiecki

Erősebbé válik a NATO, ha Svédország és Finnország csatlakozik hozzá – jelentette ki hétfőn Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök Stockholmban, miután svéd hivatali partnerével, Ulf Kristerssonnal egyeztetett az ügyben.

„Meggyőződésem, hogy Svédország és Finnország tagságával a NATO erősebbé válik, és mindkét ország hozzá fog járulni a NATO keleti szárnya biztonságának szavatolásához” – emelte ki Morawiecki sajtótájékoztatóján.

„Új és erős szövetségesekre van szükségünk” – mondta, egyúttal kifejezte abbéli reményét, hogy az észak-atlanti szövetség vissza fog térni korábbi szerepéhez mint a globális béke és rend védelmezője. „Lengyelország kész vezető szerepet vállalni a keleti végen, de erős szövetségesekre van szükségünk délen és északon is” – tette hozzá.

„Ez egyrészt növelné lehetőségeinket, másrészt erős üzenet Oroszországnak, hogy nem tudja feldarabolni Európát” – hangoztatta.

Morawiecki arról is beszélt, hogy szerinte a világnak nincs szüksége újabb hidegháborúra. Mindazonáltal hangsúlyozta, hogy szerinte kizárólag Oroszországtól függ, lesz-e ilyen.

„Nem kívánunk újabb hidegháborút, de a döntés, amely ezt a forgatókönyvet illeti, az orosz fél kezében van” – szögezte le. Továbbá úgy fogalmazott, hogy „a Stockholmból Varsón át Kijevig húzódó vonal az Oroszországgal való szembenállás frontja”.

Svédország és Finnország az Ukrajna elleni háború megindulása után nyújtotta be felvételi kérelmét a katonai szövetséghez, de felvételükhöz a NATO mind a harminc tagországának jóváhagyása kell.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?