Lemondták az iszlámellenes Pegida mozgalom tüntetését

Berlin |

<p>Németországban terrortámadás veszélye miatt lemondták a Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom Drezdában hétfőre meghirdetett felvonulását.</p>

A szervezők vasárnap a Pegida Facebook-oldalán közölték, hogy az alkotmányvédelmi hivatal és a rendőrség szászországi vezetésével folytatott konzultáció után a tüntetés lemondására kényszerültek, mert kiderült, hogy az egyik szervező "konkrét fenyegetettségbe" került.

A drezdai rendőrség közölte, hogy hétfőn egész nap tilos szabadtéri demonstrációt tartani a szászországi fővárosban. A döntés indoklása szerint a szövetségi és a tartományi bűnügyi rendőrség információi alapján "merénylőket utasítottak arra, hogy vegyüljenek el a Pegida-tüntetők között, és gyilkolják meg a demonstrációt szervező testület egyik tagját".

A dpa hírügynökség szerint a mozgalom egyik alapítójáról, Lutz Bachmannról van szó, akit szélsőséges iszlamisták halálosan megfenyegettek. A hatóságok ezt nem erősítették meg. A Pegida Facebook-oldalán megjelent állásfoglalás szerint a szólás és a gyülekezés szabadságának súlyos korlátozása, hogy "terrorista erőknek sikerül kiüresíteni az alaptörvényben rögzített jogunkat", de a legfontosabb a mozgalom támogatóinak biztonsága. 

A szervezők arra bíztatják "a véleményszabadság mellett és a vallási fanatizmus ellen kiálló európaiakat", hogy a lemondott felvonulás eredetileg tervezett idejére, hétfő estére otthonukban tűzzenek ki nemzeti zászlót, és tegyenek mécsest az ablakokba.

Az Alternatíva Németorsságnak (AfD) nevű euroszkeptikus párt egyik alelnöke, Alexander Gauland a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: szerinte az eset azt mutatja, hogy Németországban "elkezdődött az iszlamizálódás", ami ahhoz vezet, hogy "a tüntetők már nem fejezhetik ki szabadon a véleményüket".

A legnagyobb támogatottságú parlamenten kívüli párt alelnöke korábban az AfD természetes szövetségesének nevezte a mindenekelőtt a menekültügyi szabályok szigorítását követelő és Németország állítólagos iszlamizálódása ellen tiltakozó Pegidát.

Drezdában október óta szerveznek tüntetéseket a Pegida hívei. A hétfő esti felvonulásokon eddig hétről hétre többen jelentek meg, a legutóbbi menethez 25 ezren csatlakoztak. A mozgalom a volt NDK területén fekvő nagyvárosból a nyugati tartományokra is átterjedt, de a tüntetések jóval kevesebb embert mozgattak meg, míg az ellendemonstrációkon rendre ezrek fejezték ki tiltakozásukat a Pegida által képviselt nézetekkel szemben. 

A drezdai felvonulókról készült első felmérés szerint a tipikus Pegida-tüntetőt elsősorban nem Németország állítólagos iszlamizálódása, hanem a képviseleti demokráciával való általános elégedetlenség viszi az utcára. 

A drezdai egyetem (TUD) politikatudományi intézetének kutatásában megkérdezettek csupán 23 százaléka nevezte az iszlámot, az iszlamizmust, illetve az iszlamizálódást a részvétel fő okának, és mindössze 2 százalékuk számolt be arról, hogy azért jár a Pegida-demonstrációkra, mert aggódik a vallási indíttatású erőszakcselekmények miatt. A többség, 54 százalék a politikával való általános elégedetlenséget nevezte fő motivációnak.

Ugyanakkor a Der Spiegel című hírmagazin szerint a német nemzetbiztonsági szolgálatokat több külföldi partnerszervezet arra figyelmeztette, hogy a berlini és a drezdai főpályaudvar mellett a Pegida-tüntetéseken is történhetnek iszlamista terrorcselekmények.

Az egybehangzó hírszerzési értesülések alapján a nemzetközi radikális iszlamista színtéren nagy figyelemmel követik a mozgalom formálódását, és ismert dzsihadisták rögzített kommunikációja szerint eszmecsere indult arról, hogy érdemes lenne megtámadni a drezdai központú szerveződést - írta a Spiegel a szombati számában, kiemelve, hogy egy nagyszabású, sok áldozattal járó merénylet egy Pegida-felvonuláson jól illeszkedne a párizsi vérengzés nyomán kialakult helyzet további elmérgesedését, eszkalációját célzó dzsihadista stratégiához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?