<p>Azonnali hatállyal lemondott Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója - jelentette be a szervezet igazgatótanácsa csütörtökön.</p>
Lemondott Dominique Strauss-Kahn
Hozzátették, hogy megkezdik az új vezérigazgató kiválasztását, és addig az amerikai vezérigazgató-helyettes, John Lipsky vezeti az intézményt.
Az igazgatótanács ismertette Dominique Strauss-Kahn levelét, aki abban ismételten tagadja az ellene felhozott vádakat. Mint írta, "végtelenül szomorú", de kötelességének érzi lemondani, mert gondolnia kell családjára, és mert az IMF javát nézi.
Volt kollégáihoz szólva így írt: "nagy dolgokat vittünk véghez az utóbbi több mint három évben."
A Wall Street Journal szerint utódként az IMF élére Christine Lagarde francia pénzügyminiszter a legesélyesebb, ha az igazgatótanács követi a hagyományt, amely szerint az IMF vezetője európai (a Világbanké pedig amerikai).
A húszak (G20) csoportja azonban nemrég nyílt kiválasztási eljárásban egyezett meg, úgyhogy lehetséges más jelölt is a felzárkózó gazdaságú országok csoportjából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.