Lelőttek két eltévedt vízirobogóst

vizbefulladas

Az algériai parti őrség lelőtt két vakációzó marokkói-francia kettős állampolgárt, aki jetskizés közben tévedt algériai vizekre – jelentették marokkói hírportálok szemtanúkra hivatkozva.

A Le360 című marokkói hírportál azt közölte, Bilal Kissit és Abdelali Mechouert kedden este lőtték le az algériai tengeri zónán belül, Marokkónak a turisták körében népszerű Szaidija városától nem messze.

A két férfivel volt Kissi testvére, Mohamed, akire a marokkói parti őrség talált rá. Mohamed Kissi a sajtónak azt mondta, a társaság eltévedt a nyílt tengeren, vízirobogóik üzemanyaga pedig kifogyott.

A parti őrség emellett letartóztatott egy harmadik, ugyancsak kettős állampolgárságú férfit, Smail Snabét, akit szerdán az algériai hatóságok ki is hallgattak – tette hozzá egybehangzó hírforrásokra hivatkozva a hírportál.

Algír egyelőre nem reagált a hírre, Musztafa Baitasz marokkói kormányszóvivő pedig csupán azt közölte, az ügy az igazságügyi szervekre tartozik.

Marokkó és Algéria között 1994 óta vannak zárva a határok, Algír pedig 2021-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Marokkóval, azt vetve a rabati kormány szemére, hogy Marokkó izraeli kémszoftverrel figyeltetett meg algériai tisztségviselőket.

A helyzetet tovább mérgesítette, hogy Marokkó megkezdte kapcsolatai normalizálását Izraellel, miután a zsidó állam elismerte Marokkó szuverenitását a vitatott hovatartozású Nyugat-Szahara felett.

Marokkó 1975-ben annektálta Nyugat-Szaharát. A 266 ezer négyzetkilométeres, foszfátban és halban, illetve feltehetőleg olajban is gazdag területen az annak függetlenségéért küzdő Polisario Front mozgalom kikiáltotta a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaságot, és fegyveres harcot indított az államalakulat önrendelkezéséért a szomszédos Algéria támogatásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?