Lelőtték a börtönből megszökött rabok egyikét

Malone |

<p>Amerikai határőrök lelőtték pénteken annak a gyilkosság miatt elítélt fegyencpárosnak az egyik tagját, amely a hónap elején szökött meg egy New York állam északi részén lévő, szigorúan őrzött börtönből - jelentették be a hatóságok, hozzátéve, hogy a másik elítélt továbbra is szökésben van.</p>

A New York állami rendőrség közlése szerint a 49 éves Richard Mattot a határőrök egy erdős területen vették észre, Malone város területén. Felszólították, hogy adja meg magát, de miután ennek nem tett eleget rövid időn belül, lelőtték. Matt társát, a 35 éves David Sweatet keresik tovább a környéken. Malone város 43 kilométerre van a dannemorai börtöntől, ahonnan a két férfi június 6-ára virradóan megszökött akciófilmbe illő bravúrral. Azóta 1100 rendvédelmi alkalmazott vadászott rájuk.

A hatóságok a körözés során annak hatására összpontosítottak a kanadai határhoz nagyon közel lévő Malone város környékére, hogy a héten a környéken jelentettek két betörést egy-egy erdei kunyhóba - közölte egy rendőrfelügyelő. Pénteken pedig egy harmadik betörésről is tettek bejelentést, amely a város mellett történt. A határőrök ez utóbbi helyszínére mentek, éppen vizsgálták a kis házat, belül puskaporszagot éreztek, amikor köhögést és mozgást hallottak az erdőből. Ezután találtak rá Richard Mattre, akinél puska volt. Felszólították, hogy dobja el a fegyvert, és emelje fel a kezét, de ennek nem tett eleget, ezért lelőtték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?