Legalább 65 holttestet rejtő tömegsírt fedeztek fel Palmürában

Damaszkusz |

<p>&nbsp;Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet áldozatainak tömegsírját fedezték fel szíriai kormánycsapatok a dzsihadistáktól márciusban visszafoglalt Palmürában - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

 A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint legalább 65 holttestet találtak a város katonai repülőterének közelében, a halottak szíriai katonák és velük szövetséges harcosok, akiket az IÁ ölt meg.

Az iszlamisták 2015 májusában vették be Palmürát, s ókori városnegyedében jelentős pusztítást végeztek a tíz hónap alatt, amíg a várost ellenőrzésük alatt tudták.

A közép-szíriai várost március végén sikerült a damaszkuszi rezsimnek orosz légi támogatással visszafoglalnia.

Az OSDH szerint a dzsihadisták uralma alatt legalább 280 emberrel végeztek Palmürában. Az IÁ-fegyveresek által nyilvánosan kivégzett áldozatok közé tartozott a romváros főrégésze, a 83 éves Háled el-Aszaad is, aki több mint 40 éven át vezette a Palmüra feltárását és fenntartását célzó munkálatokat.

Már röviddel a város visszavételét követően felfedeztek egy 40 holttestet rejtő tömegsírt, az áldozatok között számos nő és gyerek is volt a SANA állami hírügynökség szerint. Némelyiküket lefejezték, más holttestek pedig kínzások nyomait viselik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?