Leállították a fogolycserét a szakadárok

Kijev |

<p>Leállították a tűzszüneti megállapodás alapján tervezett fogolycserét az oroszbarát szakadárok Kelet-Ukrajnában, mert közlésük szerint az ukrán kormányhadsereg annak keretében nem olyan személyeket adott át nekik, akik ténylegesen részt vettek az elszakadásért folytatott fegyveres megmozdulásban.</p>

Az önmagát donyecki népköztársaságnak nevező alakulat "kormányfője", Olekszandr Zaharcsenko az Interfax orosz hírügynökség híradása szerint azt mondta, hogy a katonákért nem elfogott felkelőket kaptak vissza, hanem olyan személyeket, akiket a környék békés lakosságának köréből tartóztattak le, kifejezetten azért, hogy a fogolycsere keretében adják át őket. 

Vlagyimir Kononov, a szakadárok "védelmi minisztere" hozzátette, hogy a 174 átadott személyből csak 30-nak volt "valamiféle köze" a felkelésükhöz. Kononov azt is megemlítette, hogy a megállapodás alapján 60-60 fős csoportokban tervezett fogolycserét eddig már háromszor elhalasztották, például azért, mert a másik fél nem a megfelelő létszámú csoportot vonultatta fel. Újabb időpontot nem tűztek ki.

A fogolycseréről a szeptember 5-én kötött tűzszüneti megállapodás részeként egyeztek meg a felek. A megállapodás más pontokban is törékenynek mutatkozott: számos alkalommal magát a fegyvernyugvást is megsértették, és legutóbb a szakadárok azzal is vádolták Kijevet, hogy nem vonta ki minden nehézfegyverét az ezektől elvileg mentesített övezetből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?