Lázár: Magyarország egyetlen visszatoloncolt bevándorlót sem vesz vissza

Budapest |

<div>Magyarország egyetlen visszatoloncolásra váró illegális bevándorlót sem vesz vissza - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

 Lázár János ezt azzal indokolta: a migránsok nem Magyarországnál, hanem Görögországnál léptek be az Európai Unióba, így oda kell visszaküldeni őket. Hozzátette: mintegy 40 ezer ember visszatoloncolását jelezték nyugat-európai országok. Megerősítette: az ország minden politikai menekült számára a jövőben is védelmet biztosít, akiktől azt kérte, hogy a legális átkelési pontokon jelentkezzenek kérelmükkel. Kijelentette ugyanakkor: egyetlen gazdasági bevándorlót sem kívánnak befogadni, és reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés felhatalmazást ad a kvótáról szóló uniós döntés megtámadásához.  A miniszter a magyar határ védelmét szolgáló három eszközt, a biztonsági határzárat, az élőerős védelmet, valamint a jogi védelmet eredményesnek értékelte. Emlékeztetett: idén mintegy 400 ezer illegális bevándorló lépte át a határt, ez a szám azonban a szerb-magyar határon szeptember 15-e óta négyezerre csökkent, míg a horvát-magyar határon október 17-étől kevesebb mint ezer ember próbált átkelni.  Kijelentette: Magyarországnak megvan a módszere, azonban ami az unióban történik, az a "tökéletes impotencia". Semmiféle értelmes választ nem adott a közösség sem a vasárnapi uniós csúcson, sem a korábbi hetekben a bevándorlás kezelésére - fűzte hozzá. Idézve a Brüsszelben született dokumentumból, kijelentette: arra az "óriási elhatározásra" jutottak, hogy "a jövőben kapcsolattartók segítik az információcserét és könnyítik a koordinációt a nyugat-balkáni országok között".  Colleen Bell, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének kijelentéseire válaszul megjegyezte: még az ő kérésére "sem akarunk sem befogadni, sem átengedni az országon senkit". Hozzátette: Magyarország az Európai Unió, és nem az Egyesült Államok tagja, és egyetlen olyan ország beavatkozását sem tolerálja, amely nem tagja az EU-nak. A többi, a nagykövet által érintett témáról szólva azt mondta: azokat korábban az Európai Bizottságban megvitatták, amelyek eredményeként "itt az új közbeszerzési törvény" és módosítani szükséges az egyházügyi törvényt. A gazdaság kiszámíthatóságára és az adórendszer stabilitására vonatkozó megjegyzéseket úgy kommentálta: a magyar adószabályok minden itt működő cégre vonatkoznak, és nem fair kritika, ha miután valaki ezzel visszaél, az őt képviselő diplomata azonnal a kiszámíthatatlanságra panaszkodik. Visszautasította a vádakat és konkrét problémák megfogalmazását várta a nagykövettől.  Megjegyezte azt is, egyetértenek a nagykövettel abban, hogy az orosz energiafüggőség problémát jelent, ezért kérik az Egyesült Államokat, támogassa, hogy a magyar energiaellátó-rendszer a magyar emberek tulajdonába kerüljön. A kormány azzal is egyetért - tette hozzá -, hogy a paksi atomerőművel kapcsolatban átláthatóságra van szükség, így mindent nyilvánosságra hoznak, ami egy Amerikában épülő atomerőmű esetében is szokás. Az osztrák határvédelemmel kapcsolatos fejleményekre Lázár János úgy reagált: "mindent elkövetnek az osztrák politikustársaink, csak hogy kerítésnek ne kelljen hívni a kerítést". A miniszter arra hívta fel a figyelmet könnyen kerülhetnek a Magyarországot kritizálók olyan helyzetbe, hogy kénytelenek lesznek a hazájuk megvédése érdekében más országokban már bevált intézkedéseket meghozni. Összességében az osztrák kormány baloldali szárnyának álláspontját hipokritának nevezte.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?