Ladent is lebuktathatja

Iszlámábád. Tegnap délelőtt még Pakisztánban volt őrizetben Hálid Sejk Mohamed, az al-Kaida terrorszervezet külföldi műveleti főnöke, a szervezet harmadik számú embere.

Iszlámábád. Tegnap délelőtt még Pakisztánban volt őrizetben Hálid Sejk Mohamed, az al-Kaida terrorszervezet külföldi műveleti főnöke, a szervezet harmadik számú embere. Mahdum Szajed Fejszál Hajat pakisztáni belügyminiszter cáfolta és ostobaságnak nevezte azokat a korábbi jelentéseket, miszerint a terrorizmus elleni harc eddigi talán legnagyobb fogásának minősülő Hálid Sejk Mohamedet nem sokkal elfogása után titokban kicsempészték volna Pakisztánból, és az amerikai hatóságok egy meg nem nevezett helyen tartanák őrizetben. A terrorszervezet magas rangú vezetőjét szombaton fogták el a pakisztáni hatóságok – a CIA közreműködésével – két társával együtt Ravalpindiben. Az „al-Kaida agyának” is nevezett férfit jelenleg pakisztáni és amerikai ügynökök közösen hallgatják ki. Pervez Musarraf pakisztáni elnök szóvivője a Reutersnek megerősítette, hogy Iszlámábádban hivatalosan bejelentik majd, ha Sejk Mohamedet kiadják az USA-nak. Szakértők szerint a kihallgatások legfőbb célja most az, hogy minél több információt préseljenek ki a 2001. szeptember 11-i terrorakciók egyik kitervelőjéből az al-Kaida amerikai földön, illetve Európában tervezett akcióiról, csakúgy, mint Oszama bin Laden hollétéről, bár pakisztáni biztonsági szakértők ez utóbbi kérdés kapcsán úgy vélik, hogy Sejk Mohamedtől ez ügyben nemigen fognak használható információt szerezni. Az elmúlt hetekben megszaporodtak az európai kontinensen, illetve az Amerikában készülő al-Kaida akciókkal kapcsolatos hírszerzési értesülések, és ezek nagy valószínűséggel valamilyen módon Hálid Sejk Mohamed ténykedéséhez kapcsolódnak – vélekednek a pakisztáni biztonsági források.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?