Kutyákkal kutatnak az áldozatok után a porig égett városban Hawaii-on, több száz embert még keresnek

Hawaii k

Kutyákkal vizsgálják át a Hawaii-hoz tartozó Maui szigetén porrá égett település maradványait az áldozatok után kutatva – közölte a sziget rendőrfőnöke vasárnap.

John Pelletier elmondta, hogy a leégett Lahaina városban az egykori épületek kevesebb mint 10 százalékát nézték át, és arról is beszámolt, hogy a megtalált 93 halott közül még csak néhányat tudtak azonosítani. A rendőri vezető hozzátette, hogy az áldozatok száma várhatóan tovább növekszik, megfogalmazása szerint „senki nem tudja még igazán a nagyságrendet”.  

A helyi hatóságok arra kérték azokat, akiknek eltűnt hozzátartozójuk a tűzvész után, hogy DNS-minta eljuttatásával segítsék a halottak azonosítását. A rendőrfőnök szerint pontos szám nincsen az eltűntekről, de a különböző jelentések szerint még mindig százakról van szó, pénteken ezer emberről beszéltek.

A Hawaii-szigetekhez tartozó Maui szigetén kedden csaptak fel a lángok, amelyek a száraz bozótban és erős szélben rendkívül gyorsan elérték a lakott területet. A történelmi Lahaina város, az egykori Hawaii Királyság fővárosa szinte teljesen elpusztult. Josh Green kormányzó a hétvégén a helyszínen tett látogatásán elmondta, hogy 2200 épület pusztult el vagy sérült meg, csaknem 90 százaléka lakóépület. Arról is beszámolt, hogy a tűzvész mintegy 6 milliárd dollár kárt okozott.

A természeti katasztrófa a vasárnap megerősített 93 halálos áldozattal az elmúlt évszázad legsúlyosabb erdőtüze az Egyesült Államokban, Hawaii történetében pedig a feljegyzések óta a második legpusztítóbb természeti csapás.

Hawaii szövetségi állam főügyésze vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért nem működtek a szigeten a természeti katasztrófákat jelző szirénák. A hatóságok ezt elismerve azt közölték, hogy mobiltelefonokra küldtek figyelmeztető üzeneteket, valamint televízió- és rádióközleményeket adtak ki, ugyanakkor korábban már kiderült, hogy a lángok miatt az adótornyok nagy része akkor már nem működött.

Maui sziget tűzoltó-főnöke, Brad Ventura úgy nyilatkozott, hogy a lángok olyan sebességgel terjedtek át a bozótról a lakóépületekre, hogy gyakorlatilag nem volt ideje a vészhelyzet-kezelő ügynökségnek.  

A Hawaii-on bekövetkezett természeti katasztrófáról Ferenc pápa is megemlékezett vasárnapi imájában a római Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt. Maui katolikus közössége egyfajta csodaként emlegeti, hogy miközben Lahaina városa szinte teljesen elpusztult a tűzben, történelmi templomuk, a Maria Lanakila templom – a tetőben esett kisebb károkat leszámítva – szinte érintetlenül vészelte át a katasztrófát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?