Kudarcot vallott az Európai Unió drogstratégiája

Brüsszel. Egy év alatt egymillióval nőtt a becsült kokainhasználók száma Európában, ezzel párhuzamosan azonban – összességében – az intravénás kábítószer-használat csökken.

Brüsszel. Egy év alatt egymillióval nőtt a becsült kokainhasználók száma Európában, ezzel párhuzamosan azonban – összességében – az intravénás kábítószer-használat csökken.

A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központ (EMCDDA) 2007-es jelentése megállapítja: az országok közötti nagy különbségek ellenére az új adatok azt erősítik meg, hogy a kokain Európa vezető serkentőszerévé lépett elő. A használat gyakoriságát tekintve már a második helyen áll a kábítószerek sorában a kannabisz (marihuána) után, megelőzve az ecstasyt és az amfetaminokat. Az EMCDDA jelentése az EU-tagállamokat, valamint Norvégiát és Törökországot vizsgálja. Becslései szerint körülbelül 12 millió európai kipróbálta már életében a kokaint. A tavalyi jelentés még évi 3,5 millió kokainhasználóról szól, a mostani becslések szerint ez a szám 4,5 millió. A legtöbb kokainista Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban van. A használat mellett a kokainlefoglalások is rekordot döntöttek a vizsgált időszakban: 2005-ben több mint száz tonnányit foglaltak le Európában, ami 45 százalékkal több, mint az előző évben.

Wolfgang Götz, az EMCDDA igazgatója szerint két oka lehet a romló statisztikának. Az egyik, hogy pontosabb adatokat kap a központ a tagországoktól, a másik, hogy valóban számottevően növekszik a fogyasztás. A szakértők úgy vélik, a robbanást nagyban segíti, hogy a kokain ára csökkent az európai piacon. Míg a kokainfogyasztás nő, a leg?nép?szerűbb európai drog, a kannabisz használatának növekedése hosszú idő után megállt Európában. A kannabiszt az Európai Unió felnőtt lakosságának csaknem egynegyede próbálta már élete során, és körülbelül 23 millió ember az elmúlt évben is használta.

A szintetikus drogok közül az ecstasyt 9,5 millió, az amfetaminokat mintegy 11 millió európai felnőtt használja a jelentés szerint. Magyarország például mindkét drogfajta esetében az első öt országba tartozik a használatot tekintve. Az amfetamin esetében a lettek, a norvégok, a britek és az észtek előzik meg a magyarokat. Ecstasyból pedig csak az Egyesült Királyságban, Észtországban és Csehországban fogyasztanak többet, mint Magyarországon.

A központ az európai heroinhelyzet szempontjából aggasztónak tartja, hogy egyre inkább növekszik a drog alapanyagául szolgáló ópiumtermelés, főként Afganisztánban. A kábítószerügyi központ jelentése szerint továbbra is problémát okoz a HIV terjedése az intravénás droghasználók között. Az EMCDDA közölte: 2005-ben 3500 új fertőzést regisztráltak az injekciós tűt használó kábítószeresek körében. A HIV-nél gyakrabban fordul elő ebben a csoportban a hepatitis C vírus, nagyjából egymillió ilyen fertőzött van az intravénás droghasználók között.

Az EU 2005–2008-as kábítószerügyi cselekvési terve kifejezetten felszólítja a tagállamokat a megelőzés, a kezelés, az ártalomcsökkentés és a társadalmi visszailleszkedés könnyen hozzáférhető módszereinek biztosítására. A legtöbb megelőzési programról ugyanakkor nem készül értékelés, pedig a Magyarországról és Hollandiából származó információk arra utalnak, hogy a megelőzést monitorozó rendszerek és minőségi kritériumok megléte emeli a beavatkozások színvonalát – teszi hozzá a jelentés.

Az európai kábítószerügyi központ adatai szerint 2005-ben Magyarország összesen több mint 40 millió eurót költött a kábítószerügy kezelésére, ez a GDP 0,05 százalékát jelentette. Ugyanez az arány hasonló volt például Belgium esetében, Hollandia viszont a GDP-je 0,43, Svédország a GDP-je 0,46 százalékát fordította hasonló célokra. A tagállamok összesen 36 milliárd eurót költöttek a drogproblémák kezelésére a vizsgált időszakban.

A jelentés bemutatásához kapcsolódó sajtóértekezleten Giusto Catania, az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának alelnöke kijelentette: az európai drogstratégia elbukott. „A droghasználat folyamatosan növekszik, ez egyér?telmű jele annak, hogy nem működik az Európai Unió stra?tégiája” – fogalmazott. Erre reagálva Carel Edwards, az Európai Bizottság Kábítószerügyi Osztályának vezetője kiemelte: tény, sokat kell fejleszteni az európai modellen, mégis sokkal jobb a helyzet, mint sok más helyen a világban. (mti, č, ú)

Szlovákiában vezet a marihuána

Pozsony. Szlovákiában egyre nő azoknak a száma, akik már kipróbálták a marihuánát, 2006-ban az arányuk elérte a 16,1 százalékot. Ezzel szemben a legnagyobb egészségügyi és szociális kockázatokkal járó drogok – heroin, pervitin, kokain – használóinak aránya 1 százalék körüli, vagyis többé-kevésbé stabilizálódott. Igaz, a kokain esetében a fogyasztók aránya 1998 óta mutat némi emelkedést. Az ecstasyt tavaly a felnőtt lakosság 4,3 százaléka próbálta ki. A rendőrség szerint ez azért van, mert könnyen hozzáférhető és csökkent az ára. Tavaly a razziák során mintegy tízezer tablettát foglaltak le, egy tabletta ára 100 és 200 korona között mozog. (čtk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?