Kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon

Berlin |

<p>Továbbra is kritikus a helyzet a bajor-osztrák határon a menedékkérők áradata miatt, és a bajor belügyminiszter szerdán ismét élesen bírálta az osztrák hatóságokat, amiért egyeztetés nélkül ezres nagyságrendben szállítanak embereket a határra.</p>

Joachim Herrmann a ZDF közszolgálati televíziónak elmondta: az is előfordul, hogy az osztrákok az éjszaka közepén értesítés nélkül "egyszerűen kitesznek a határra" több busznyi menekültet.      Hangsúlyozta, hogy az osztrák hatóságok egyeztetés és bejelentés nélkül korábban nem küldtek embereket a határra, az utóbbi napokban kialakult gyakorlatnak pedig véget kell vetni, mert nem jó senkinek. A menekültek koordináció nélküli továbbítása csak azt mutatja, hogy a balkáni migrációs útvonal mentén fekvő országok "már csak azzal foglalkoznak, hogy mindenkit elszállítsanak a német határra".     "Ez így nem mehet tovább" - hangoztatta a bajor belügyminiszter.     Az ügyben a szövetségi kormánynak kell lépnie. "Berlinből világos jelzésekre van szükség arról, hogy nem tudunk tetszés szerinti mennyiségben menekülteket befogadni" - mondta a konzervatív CSU politikusa.     A szövetségi rendőrség adatai szerint kedden 24 óráig 5500 menedékkérő lépett be az országba Ausztria felől. Éjfélkor még több mint ezer ember sorakozott a passaui határátkelőknél. Hajnali fél kettőre sikerült mindenkit elszállítani az átmeneti szállásokra.     Joachim Herrmann azzal kapcsolatban, hogy pártja alkotmánybírósági eljárást helyezett kilátásba a berlini vezetés ellen, a ZDF-nek elmondta, hogy továbbra is fenntartják ezt a lehetőséget, és szükség esetén be is váltják az ígéretet, mert a szövetségi kormány jogellenesen jár el a határok nyitva tartásával és a menedékkérők korlátozás nélküli beengedésével.      A szövetségi kormánynak nincs joga a hatályos törvények felfüggesztésére, mégis ezt teszi, és ezzel "egyértelműen túlterjeszkedik az alaptörvényben rögzített hatáskörén" - mondta Joachim Herrmann.     A bajor kormány álláspontja szerint a szövetségi kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy Németország és a közös uniós menekültpolitikában részt vevő összes többi tagállam térjen vissza a menekültügyet szabályozó dublini előírásokhoz. Ellenkező esetben érvényesíteni kell azt az 1993-ban az alaptörvényben - a politikai menedékjogról szóló 16. paragrafus módosítása során - rögzített előírást, hogy biztonságos országból érkező embereket nem illeti meg a menedékjog. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?