Közvetett bizonyítékok

Budapest. A rendőrség nemcsak a móri vérengzéssel, hanem egy tavaly szeptemberben, Budaörsön elkövetett fegyveres rablással is meggyanúsította K. Edét és H. Lászlót.

Budapest. A rendőrség nemcsak a móri vérengzéssel, hanem egy tavaly szeptemberben, Budaörsön elkövetett fegyveres rablással is meggyanúsította K. Edét és H. Lászlót. Ferenczi László vezérőrnagy, az ORFK bűnügyi főigazgatója tegnap bejelentette: a budaörsi rablás sértettje egy pénzt szállító autó sofőrje volt, akit fegyverrel megsebesítettek. A sértett támadójában felismerte K. Edét, míg a rablásnál használt autót H. Lászlóval hozta összefüggésbe a rendőrség. Ferenczi hangsúlyozta, hogy a móri rablógyilkosság elkövetésével továbbra is K. Edét és H. Lászlót gyanúsítják. A móri ügy kapcsán hangoztatta, hogy a rendőrségnek közvetett bizonyítékai vannak: a tanúvallomások, a felismertetési eljárások eredménye, illetve több tárgyi bizonyíték. A tábornok megjegyezte, hogy a rendőrség rendelkezik olyan tanúvallomásokkal, amelyek a két gyanúsított bűncselekmény előtti és utáni magatartására vonatkozik, de emellett több tanú is felismerte a bank ajtajánál álló K. Edét, illetve a pénzintézetből távozó személyeket. Ferenczi László megerősítette, hogy a házkutatások során találtak egy, a móri rablás után néhány nappal Ausztriában, 2500 euróért vásárolt órát. Ez azért igen fontos, mert a móri bankból euró is eltűnt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?