Közúti igazoltatás közben lőtt agyon két ukrán rendőrt egy orosz férfi

Kijev |

<p>Közúti igazoltatás közben lelőtt két rendőrt egy körözött orosz állampolgárságú férfi vasárnap az Ukrajna keleti részében fekvő Dnyipro, korábbi nevén Dnyipropetrovszk városában. A férfit a hatóságok elfogták - közölte Arszen Avakov belügyminiszter a Facebookon.</p>

A két rendőrjárőr közlekedési kihágás miatt állított meg egy Citroen típusú gépjárművet. A sofőr lőfegyverrel tüzet nyitott a vele szemben intézkedő rendőrökre, akik közül az egyik a helyszínen, társa, egy rendőrnő pedig kórházba szállítása után halt bele sérüléseibe. 

A rendőrség később nyilvánosságra hozta, hogy a lövöldözés elkövetésével egy Oroszországból érkezett, a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok kezén lévő Torez városában lakó, 33 éves Alekszandr Pugacsovot gyanúsítják. A férfi ellen tavaly adtak ki körözést azután, hogy nem jelent meg idézésre az ügyészségen, amely egyebek között emberrablás, erőszakos nemi közösülés és bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja miatt akarta kihallgatni. 

Az egyik járőr szolgálati fegyverével még halála előtt rálőtt és megsebesítette a támadó férfit, akit a belügyi szervek kora este egy lakásban vettek őrizetbe. 

Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója az esetet kommentálva úgy vélekedett hogy a járőrök óvatlanok voltak a körözött férfival szemben, és ezért az életükkel fizettek. Óva intett viszont attól, hogy a tragédiát a "karosszékből elemzők" az alig több mint egy éve átszervezett ukrán rendőrség szakértelmének bírálatára használják fel. "Hosszú idő kell még ahhoz, hogy a mi rendőreink is olyan profi zsarukká váljanak, mint az amerikaiak" - jegyezte meg. 

A közelmúltban több esetben is éppen amiatt indult eljárás rendőrök ellen Ukrajnában, mert kétségbe vonták, hogy jogosan használták-e fegyvereiket. Februárban például Kijevben egy autósüldözés közben nyitottak tüzet járőrök egy előlük menekülő személyautóra. Az életveszélyesen, a szembe jövő sávba is áthajtó BMW egyik utasát eltalálták, aki belehalt sérülésébe. 

Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap részvétét nyilvánította a Dnyipróban elhuny rendőrök hozzátartozóinak. Twitteren közzétett üzenetében hangsúlyozta, hogy a bűnözés mindenkit kihívás elé állít. "Ezért értékelnünk és tisztelnünk kell a rendfenntartókat, akik életük kockáztatásával védik Ukrajnát" - hangoztatta leszögezve, hogy "rossz cselekedetekért az elkövetőknek meg kell kapniuk méltó büntetésüket".

A két elhunyt rendőr emlékére hétfőt gyásznappá nyilvánította Dnyipróban a város polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?