Koronavírus – Tiltakoznak az ukrán településen, ahol a Kínából evakuáltakat elhelyezték

koronavírus

Heves tiltakozás fogadta csütörtökön a kelet-ukrajnai Poltava megye egyik településén, hogy a kínai koronavírus-járvány gócpontjából, Vuhanból evakuált 45 ukrán és 27 külföldi állampolgárt a település szanatóriumába szállították – számoltak be ukrán híradások.

A poltavai Novi Szanzsariban helyi lakosok utcára vonultak, utakat torlaszoltak el és gumiabroncsokat égettek tiltakozásul, amiért az ő településük szanatóriumában helyezték el az evakuáltakat.

Eredetileg 48 ukránt és 29 külföldit szállított volna Ukrajnába a SkyUp légitársaság gépe – amely szerdán indult a kínai Hupej tartomány székhelyéről –, de két ukrán és egy kazah állampolgár lázas volt, ezért őket már eleve nem engedték felszállni a gépre, egy ukrán utas más okból állt el az utazástól, egy kazah utas pedig a kazahsztáni Almatiban leszállt a járatról.

Az Ukrajnába érkezettek az eddigi vizsgálatok szerint mind egészségesek, de két hétig a szanatóriumban tartják őket, szigorú karanténban – közölte a kormány, hozzátéve, hogy aki közülük megbetegszik, azt azonnal elkülönítik a többiektől. Az egészségügyi intézmény területét az ukrán nemzeti gárda vonta őrizet alá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzetesen a Facebookra is feltett közleményében arra kérte a közvéleményt, hogy őrizzék meg emberségüket az evakuáltak iránt, ne essenek pánikba és ne dőljenek be a hisztériakeltőknek.

Novi Szanzsariban ennek ellenére elszabadultak az indulatok, néhányan még a rendőrökkel is összetűzésbe keveredtek.

A helyi tanács képviselői Zelenszkijhez fordultak azzal a kéréssel, hogy szállítsák el a településről az evakuáltakat, mert szerintük az ő szanatóriumuk nem alkalmas az ellátásukra. Egyebek mellett azt a kifogást hozták fel, hogy az intézmény szennyvízcsatornája nincs elkülönítve a település csatornahálózatától, ami szerintük a koronavírus-fertőzés elterjedésével járhat. A kormányzat viszont mindenkit biztosított afelől, hogy a szanatóriumban keletkező minden hulladékot speciális eljárással semlegesítik, és abból semmi sem kerülhet a település csatornahálózatába.

Ukrajna a saját állampolgárain kívül azoknak az országoknak az állampolgárait evakuálta Vuhanból, amelyek ezt kérték. Így nyolc argentint, öt dominikait, öt ecuadorit, négy salvadorit, két Costa Rica-it, egy izraelit, egy montenegróit, egy panamait és egy kazahsztánit menekítettek ki.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus a 11 millió lakosú Vuhan városában jelent meg decemberben, és eddig a legtöbb fertőzést és halálesetet is a járvány gócpontja környékéről jelezték. A halálos áldozatok száma meghaladja a kétezret. Kínán kívül több mint 20 országban ütötte fel a fejét a koronavírus okozta tüdőgyulladás, de Kína szárazföldi részén kívül csupán hatan haltak meg a betegségben. Ukrajnában senki sem kapta el a fertőzést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?