Koronavírus - Gyengül a járvány Csehországban

koronavírus Csehország

Gyengül a járvány Csehországban. Az új igazolt koronavírus-fertőzések száma pénteken 3000 alá süllyedt, és mintegy 700-al volt kevesebb, mint egy hete - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombat reggel megjelent kimutatásból.

Három hete, amikor Csehországban tetőzött a járvány, az új igazolt fertőzések napi száma 15 ezer körül mozgott. Ezen a héten a legmagasabb esetszám 6500 volt, ezt csütörtökön regisztrálták.

Csökkenő tendenciát mutat a kórházban kezelt betegek és a súlyos esetek száma is. Jelenleg mintegy 6300 ember van kórházban, ami október vége óta a legalacsonyabb szám. A súlyosnak minősülő esetek száma is 913-ra esett vissza. A járvány áldozatainak száma viszont pénteken további 122-vel emelkedett, és megközelítette a 7 ezret. Az aktív fertőzöttek száma 98 ezer.

Miközben a napi tesztek mintegy 25 százaléka hoz pozitív eredményt, a járvány terjedési mutatója 0,6-ra csökkent a héten. A járvány kockázati tényezője a százpontos táblázaton, amelyben minden 20 pontos sáv bizonyos óvintézkedéseknek felel meg, a hét végére 62 ponton állapodott meg. Ez azt jelenti, hogy a csehországi járványhelyzet, bár továbbra is a súlyosnak minősített negyedik sávban van, de már közvetlenül a harmadik sáv határán, ezért a kormány pénteken az óvintézkedések lazításáról döntött. Az érvényes óvintézkedéseket akkor módosítják, ha a kockázati tényező egy hétig alacsonyabb vagy három napig a magasabb sávban mozog.

A kormány döntött arról is, hogy szerdán az általános iskolák további osztályainak tanulói is visszatérhetnek az iskolapadokba. Jelenleg csak az elsősök és a másodikosok járnak iskolába. A középiskolákban felújítják a gyakorlati oktatást, az egyetemeken pedig a diákok húszas csoportokban végezhetnek gyakorlatokat. Az istentiszteleteken hétfőtől már 20 személy vehet részt az eddigi 15 helyett. Meghosszabbodik az üzletek nyitvatartási ideje, az éjjeli kijárási tilalom 21 óra helyett 23 órakor lép életbe. A köztereken pedig az eddigi két személy helyett már hatan lehetnek együtt.

Karel Havlícek kormányfőhelyettes szerint amennyiben folytatódik a helyzet javulása, akkor november 30-án a járványhelyzet a harmadik sávba kerülhet, ami azt jelentené, hogy számos üzlet újra kinyithatna, és sok szolgáltatás újraindulhatna.

Jan Blatny egészségügyi miniszter elmondta: a karácsonyi vásárokkal kapcsolatos intézkedésekről egy hét múlva fog tárgyalni a cseh kormány. "A célunk az, hogy az ajándékokkal együtt az emberek az üzletekben semmiképpen se szerezzenek be vírusokat is" - jelentette ki a tárcavezető a közszolgálati televízióban.

Csehországban december 12-ig szükségállapot van érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?