Koronavírus - Csehországban már több mint 4600 a halottak száma

koronavírus csehország

Csehországban március eleje, a járvány kezdete óta 4681 ember halt meg a koronavírus-fertőzés miatt - derül ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel közölt legfrisebb statisztikai kimutatásokból.

Az elhalálozások száma főleg az utóbbi időben gyorsan emelkedik. Ezen a héten, hétfőtől szombat estig 1065 koronavírusos halálesetet regisztrálnak a hatóságok. Háromszor napi 200 vagy több volt a halálesetek száma, a keddi 240 elhalálozás pedig az eddigi rekordot jelenti. Szombaton eddig 99-en hunytak el, de ez a szám az utólagos pontosítások után általában jóval magasabb lesz.  

Az új igazolt fertőzöttek száma szombaton 7722 volt, ezen a héten ez a legalacsonyabb szám. A hétvégi munkaszüneti napokban azonban a tesztek száma is alacsonyabb, mint a munkanapokon. Egy hete szombaton azonban 11 400 volt az új igazolt fertőzések száma.

Járványügyi szakértők szerint aggodalomra ad okot, hogy a pozitív tesztel aránya változatlanul nagyon magas. Az e heti napi átlag 30,5 százalék. A napi tesztek átlagos száma meghaladja a 40 ezret.

Jelenleg Csehországban 168 800 az igazolt fertőzöttek száma. A kórházakban kezelt betegek száma az utóbbi napokban stagnál. A vasárnapi kimutatás szerint 8283 személy van kórházban, közülük mintegy 1200 állapota súlyos.

Csehországban november 20-áig szükségállapot van érvényben, korlátozzák a kiskereskedelmet, a szolgáltatások egész sorát és a szabad mozgást. Az arcmaszk viselése mindenütt kötelező. Bezártak a vendéglők, az iskolák távoktatásra tértek át, szünetelnek a kulturális és a sportrendezvények.

Az országos labdarúgó- és jégkorong-bajnokságokat szigorú higiéniai előírások mellett a hét végén újraindították. Egy kormányrendelet szerint este kilenc órától reggel ötig a csehek csak meghatározott kivételekkel - egyebek között a munkahelyre való utazás vagy egészségi probléma - hagyhatják el lakhelyeiket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?