Kormányszóvivői regálás Sólyom meghiúsult útjáról

Budapest |

<p>A Magyar Köztársaság kormánya a szlovák kormányzati döntést, arról, hogy megtagadják Sólyom László köztársasági elnök belépését Szlovákiába "megalapozatlannak, indoklását pedig sajnálatosnak és elfogadhatatlannak tartja" - közölte a kormányszóvivői iroda pénteken este az MTI-vel.</p>

A közlemény felidézi a tervezett látogatással kapcsolatos korábbi történéseket, ezen belül azt is, hogy Sólyom László köztársasági elnök június végén tájékoztatta a budapesti szlovák nagykövetet arról, hogy Révkomáromban részt vesz az ott létesített Szent István szobor avatási ünnepségén.

A látogatás előkészítése az ilyenkor szokásos módon rendben megtörtént, melyben részt vettek a szlovák illetékes szervek (Elnöki Hivatal, Külügyminisztérium, rendőrség, biztonsági szolgálatok) képviselői is. Az említettek semmilyen kifogást nem jeleztek akkor sem, amikor mindkét ország szakembereinek a részvételével augusztus 18-án megtörtént az ünnepség helyszínének közös megtekintése - áll a közleményben.

A kormányszóvivői iroda közleménye szerint a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma pénteken jegyzékben tájékoztatta a pozsonyi magyar nagykövetséget arról, hogy a Szlovák Köztársaság hatóságai megtagadták Sólyom László köztársasági elnök augusztus 21-én történő belépését a Szlovák Köztársaság területére. A döntés indoklásaként első helyen az unió állampolgárainak szabad mozgásáról szóló közös európai parlamenti és tanácsi iránymutatásra hivatkozott.

A közlemény szerint a szlovák kormány vezetője több alkalommal tett olyan nyilatkozatot, amelyben Sólyom László elnök beutazását Szlovákia szuverenitásának csorbítását jelentő, s politikailag rosszindulatú cselekedetnek minősítette.

A szlovák külügyminiszter diplomatáknak adott tájékoztatása szerint a magyar köztársasági elnök beutazása közelebbről meg nem nevezett veszélyekkel járna Szlovákia számára.

A szlovák kormány ezt követően jelezte fenntartásait. Először a szlovák államnyelvtörvény módosításával szemben történt magyar fellépést sérelmezte, s kifogásolta, hogy a látogatásra a Varsói Szerződés csapatainak Csehszlovákia megszállása 41. évfordulóján kerülne sor.

Később a szlovák miniszterelnök és a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a szlovákiai szélsőséges szervezetek olyan akciót kezdeményezhetnek a látogatás során, amelyért a szlovák hatóságok nem kívánnak felelősséget vállalni.

A magyar fél nyilatkozatban erősítette meg, hogy az elnöki látogatás jó szándékú, s utalt arra, hogy mind a köztárasági elnök, mind a kormány a múltban több alkalommal is megkövette Csehország és Szlovákia népét azért a katonai akcióért, melyben a Varsói Szerződés tagjaként, magyar katonák is részt vettek 1968-ban. Megerősítette azt is, hogy a szoboravatás annak a Szent Istvánnak állít emléket, aki a magyarok és a szlovákok közös királya volt, aki közös történelmi örökségünk részének számít.  

A szlovák hatóságok ultimátumának jogi és politikai tartalmával egyet nem értve, de a két nép érdekeit szem előtt tartva, a köztársasági elnök úr úgy döntött, hogy nem vesz részt a szoboravató ünnepségen. Az alkalomra szánt gondolatait a pozsonyi magyar nagykövet tolmácsolta a helyszínen.


A kózleményben hangsúlyozzák: a magyar kormány példátlannak és sajnálatosnak tartja, hogy Szlovákia kormánya egy olyan európai uniós irányelvre hivatkozik, amelyet annak megalkotói a polgárok közötti kapcsolatok elősegítésére, s a szabad mozgás támogatására hozták létre. Nem kívánja elfogadni, hogy politikai presztízs okokból bárki olyan megszorításokat alkalmazzon egy ország első számú közjogi méltóságának mozgásszabadságára, amelyeket a jogalkotó a törvényt súlyosan sértő egyének korlátozására hozott létre.  A szlovák lépés abszurd: A "schengeni jogalkotók" körében fel sem merült, nem is jöhetett szóba, hogy a tagállamok belső biztonságát, közrendjét veszélyeztető cselekményt az egyik EU-tagállam első számú közjogi méltósága egy másik tagállamba való utazása jelentheti.

A szlovák lépés annak tükrében is furcsa, hogy a pozsonyi kormány miniszterelnök-helyettese rendszeresen jár Magyarországra és vesz részt a magyarországi szlovák közösség rendezvényein - emeli ki a közlemény.

A magyar kormány reagálásában felidézi: a schegeni térségben az európai polgárok és családtagjaik szabad mozgást biztosító szabályok nem ismernek politikai okokat, amelyek alapján egy másik schengeni ország polgárától a szomszédba való látogatás jogát meg lehetne vonni. Ki kell mondani, ami az első számú magyar közjogi méltósággal történt, az példátlan az EU tagállamok kapcsolatainak történetében. Szlovákiai belpolitikai okoknál fogva megakadályozta, hogy Sólyom László részt vegyen egy civilek által szervezett révkomáromi rendezvényen, amely egyébként különös rendbontás nélkül, rendezetten zajlott le.

A magyar kormány úgy ítéli meg, hogy helytelen és rossz irányba vezet, ha bárki a két ország viszonyát egymást kizáró érdekek tükrében szemléli. Ismételten javasolja a szlovák kormánynak, hogy a vitás kérdésekben elkezdett közös értékelés, közös célkitűzések és közös megoldási lehetőségek keresése vezesse a feleket.    

Ugyanakkor leszögezik: a magyar kormány továbbra is támogatja a magyarországi szlovák közösség és a szlovák kormány közötti kapcsolatok fejlesztését, és természetesnek tartja a két ország közéletének vezető szereplői és a nemzeti közösségek találkozóit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?