Kormányellenes tüntetés zajlott Budapesten

Kormányellenes tüntetés zajlott Budapesten
Budapest |

<p>Kormányellenes tüntetést tartottak Budapesten vasárnap, a civilek által ellenzéki pártok támogatásával szervezett demonstráción felszólalók a &quot;kormányzati szinten jelentkező korrupció ellen&quot; emelték fel szavukat.</p>

A felszólalók között volt Lattmann Tamás jogász, a 19 "kormánybontó" népszavazási kezdeményezés egyik elindítója.      A jogász az elmúlt hónap egyik legkomolyabb eredményeként értékelte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hitelesítette azt a kezdeményezésüket, mellyel azt akarják elérni, hogy ne csak a politikusok vagyonnyilatkozata legyen nyilvános, hanem a velük egy háztartásban élő családtagjaiké is.     Utalt arra is, hogy az NVB által elutasított kezdeményezéseikkel a Kúriához fordultak, és reményét fejezte ki, hogy a legfőbb bírói fórum kedvező döntése esetén azokban is népszavazást tudnak majd tartani.      A több ezres tömegben több ellenzéki párt zászlóit és tábláit lehetett látni, köztük az Együtt, a DK, a MoMa és Szolidaritás jelképeit.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?