Koreai incidens - Japán Kína segítségét kéri Phenjan megfékezésében

Tokió |

<p>Kan Naoto japán kormányfő azzal a kéréssel fordult szerdai sajtóértekezletén Kínához, hogy segítsen megfékezni Észak-Koreát, amelynek tüzérsége az előző nap ágyúzott egy dél-koreai szigetet.</p>

A kormányfő üzenetében arra a tényre hivatkozott, hogy Pekingnek jelentős befolyása van Phenjanra. "Kínának fontos szerepe van a nemzetközi közösségben, és ez nagy felelősséggel is jár. Úgy vélem, Kínának felelős országként kell meghoznia a megfelelő válaszlépéseket" - mondta a japán kormányfő újságíróknak.
Kan azt megelőzően tartott tájékoztatót a médiának, hogy elkezdődött a japán kormány válságtanácskozása a két Korea közötti incidens ügyében. Kitazava Tosimi nemzetvédelmi miniszter pedig azt mondta a sajtóértekezleten, nem lehet kizárni annak eshetőségét, hogy az észak-koreai atomfegyverprogram már igen előrehaladott állapotban van.
Kedden a gazdasági és költségvetési politikáért felelős államminiszter, Kaieda Banri felvetette, hogy Tokió az incidens nyomán szigoríthat az Észak-Koreával szemben érvényben levő szankciókon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?