Költségvetési vita – az amerikai szenátus elfogadta a megállapodást

Washington |

<p>Elfogadta az amerikai szenátus keddre virradóra az úgynevezett &quot;költségvetési szakadék&quot; elkerüléséről szóló megállapodást.</p>

A kongresszus felsőháza két órával az éjféli határidő lejárta után adta áldását az utolsó percben nyélbe ütött, két párti kezdeményezéssel született megállapodásra: 89 szenátor adta rá a voksát, és nyolcan ellene szavaztak. A megállapodást még jóvá kell hagynia a képviselőháznak is, és majd csak azután kerülhet rá Barack Obama elnök aláírása.

    A szenátusi szavazás után Barack Obama felszólította a képviselőházat, hogy haladéktalanul fogadja el a megállapodást, amely révén elmarad a tervezett adóemelések és költségvetési lefaragások zöme.

    "Jóllehet sem a demokraták, sem a republikánusok nem kaptak meg mindent, amit akartak, ez a megállapodás jó az országnak, és a képviselőháznak el kell fogadnia halogatás nélkül" - olvasható Obama közleményében. Az elnök leszögezte, hogy további erőfeszítésekre van szükség a költségvetési hiány lefaragására, és ő hajlandó ennek érdekében lépéseket tenni, de ez a megállapodás gondoskodik arról, hogy tovább csökkenjen a deficit az új kiadások lefaragása és a leggazdagabb amerikaiak adóterheinek növelése révén.

    A képviselőház várhatóan helyi idő szerint kedd délben ül össze, hogy szavazzon a megállapodásról. Az előzőleg kiszűrődött részletek szerint a demokrata párti és republikánus vezetők kompromisszuma értelmében a középosztály adóterhei változatlanok maradnak, ellenben nő az évi 400 ezer dollár feletti egyéni jövedelmek adóterhe, és ugyancsak több adót kellene fizetniük azoknak a háztartásoknak, ahol az együttes jövedelem meghaladja az évi 450 ezer dollárt. Ez magasabb jövedelmi szintet jelent annál, mint amiről Barack Obama beszélt második elnökválasztása előtti kampányában.

    Az éjféli határidő lejártával technikailag hatályba lépett ugyan a nagyjából 600 milliárd dolláros adóemelés és költséglefaragás, de ez a zárva tartó pénzpiacokra nem lesz hatással, és a megállapodás ténye önmagában is lehetővé teszi a tőzsdei zavarok megelőzését. A Fehér Ház és a kongresszusi vezetők abban reménykednek, hogy egy-két napon elküldik Barack Obama elnöknek aláírásra az elfogadott megállapodást, így az adófizetők semmit sem fognak érzékelni abból, hogy a megszorító csomag tulajdonképpen hatályba lépett.

(Frissítve: 10:55)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?