Kóka találkozót kezdeményez az MTA elnökével a "nyelvbékítő" konferencia ügyében

Budapest |

<p>Személyes találkozót kezdeményezett a Magyar Tudományos Akadémia elnökének írt levelében Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője a hétfőn tartott négypárti egyeztetésen javasolt magyar-szlovák "nyelvbékítő" konferencia és vitafórum ügyében.</p>

Kóka János az MTI-hez szerdán eljuttatott, Pálinkás Józsefnek címzett levélben hangsúlyozza: a pozsonyi parlament által nemrégiben elfogadott nyelvtörvény "a két ország kapcsolatában valódi mélypontot jelent, amely ki kell józanítsa a szereplőket".
    A magyar politikai szereplők egyetértenek abban, hogy az emberi jogok olyan sérelméről van szó, amely nem két ország vitája, hanem az európai közösség egészének értékeivel ellentétes. (Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hétfőn továbbította a négy parlamenti párt által aláírt, a szlovák államnyelvtörvény módosítását kérő nyilatkozatot Pavol Paskának, a szlovák parlament elnökének.)
    A kialakult vita rendezésében a politika szereplőin túl, a Magyar Tudományos Akadémiának, amely alapításakor "a hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaság"-ként határozta meg létének célját, kulcsszerepe lehet - fogalmazott a nyelvtörvény elleni négypárti fellépést kezdeményező szabad demokrata politikus.
    Mint írta, az elmúlt napok politikai nyilatkozatai azt a veszélyt hordozzák, hogy a vita végképp elmérgesedhet, a két nép jószomszédi viszonya az önsorsrontó politikai viták martalékává válhat.
    Az akadémiai elnöknek küldött levél szerint ezekre a rendezvényekre meghívást kaphatnának a szlovák akadémia tagjai, szakértői, és az érintett civil szervezetek is; "a konferencia védnökségét minden bizonnyal örömmel vállalnák el a magyar parlamenti pártok képviselőcsoportjai" - teszi hozzá a liberális politikus.
    Kóka János szerint a kezdeményezéssel a közös megoldáskeresés lehetősége nyílna meg, a szakma elismert művelőinek, nyelvészeinek, tudósainak, a kultúra kiemelkedő személyiségeinek álláspontja alapján.
    A szeptember 1-jén életbe lépő szlovák államnyelvtörvény a többi között arról rendelkezik, hogy a nyilvános érintkezésben szlovákul kell használni az ottani földrajzi elnevezéseket. Az egészségügyi és szociális intézményekben csak ott beszélhet a kiszolgáló személyzet magyarul a pácienssel, ahol legalább 20 százaléknyi magyar él. Aki helytelenül használja a szlovák nyelvet vagy más módon megsérti a törvény rendelkezéseit, akár 5 ezer eurós pénzbüntetést kaphat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?