<p>Nicolas Sarkozy francia államfő árt Európának - vélte Václav Klaus cseh államfő abban a politikai műsorban, amelyet csütörtökön este sugárzott a Z1 cseh kereskedelmi hírtelevízió. Klaus szerint Sarkozy abban hibázik, hogy elutasítja az Európai Unió bármiféle bírálatát.</p>
Klaus szerint Sarkozy árt Európának
Prágai megfigyelők úgy vélik: Klaus ezzel vágott vissza azokért a bírálatokért, amelyekkel Sarkozy illette őt a közelmúltban az Európai Unió kapcsán.
A cseh államfő a műsorban leszögezte: az Európai Unió a különböző vélemények kölcsönös tiszteletén alapul, Sarkozy és a hozzá hasonló politikusok ezt nem veszik figyelembe, amikor mindent Brüsszelből, tehát a központból szeretnének irányítani.
"Ha ez a kétezer év valamin alapszik, akkor az az, hogy tiszteletben tartja a különbözőségeket, az eltérő véleményeket, hogy nem lőnek azonnal arra az emberre, akinek más a véleménye" - fejtette ki Klaus.
"Ez az európai eszme, s ezt az alapeszmét ezek az emberek lábbal tapossák. Úgy gondolom, hogy ez valóban árt az Európai Uniónak és árt Európának. Azt is ki merném jelenteni ezekről az emberekről, hogy Európa ellenesek. És nem engedném, hogy Európa eszméjével ők érveljenek előttünk" - jelentette ki a cseh államfő. Klaus ugyan a francia államfő nevét konkrétan nem említette, de arra a kérdésre válaszolt, hogy Sarkozy és a hozzá hasonló politikusok nem ártanak-e az Európai Uniónak.
Csehország január elsején veszi át Franciaországtól az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Ezzel összefüggésben az utóbbi hetekben több nyílt szópárbajra került sor Párizs és Prága között. A francia államfő a közelmúltban azért bírálta Csehországot, mert szerinte a középületeken nincs mindenütt kitűzve az Európai Unió zászlaja. Hangsúlyozta, hogy az EU-lobogó például a cseh elnök székhelyén, a prágai Hradzsinban is hiányzik.
Václav Klaus közismerten ellenzője a szorosabb európai integrációnak, s az EU-zászló kitűzését a Hradzsinban is nyíltan elutasította.
A cseh külügyminisztérium Klaus kijelentéseinek kommentálását elutasította. Kérdésre válaszolva Zuzana Opletalová, szóvivő csak arra emlékeztette az újságírókat, hogy Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter nagyra értékeli Sarkozy tevékenységét, például azt, milyen határozottan lépett fel a kaukázusi válság idején.
A cseh parlamenti pártok nagyon óvatosan reagáltak Klaus szavaira. Az ellenzék szerint Klaus és Sarkozy vitája nem két ország közötti, hanem alapvetően személyes jellegű vita. A koalíció azt szeretné, ha a két államfő vitái ellenére is együtt tudna működni az Európai Unió irányításában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.