New York/Prága. Václav Klaus, a cseh képviselőház és az ellenzéki Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke az idén nem vesz részt a Világgazdasági Fórumon, amelyre a svájci Davos helyett az idén New Yorkban került sor.
New York/Prága. Václav Klaus, a cseh képviselőház és az ellenzéki Polgári Demokrata Párt (ODS) elnöke az idén nem vesz részt a Világgazdasági Fórumon, amelyre a svájci Davos helyett az idén New Yorkban került sor. Klaus nem volt hajlandó kommentálni, hogy őt, a világ legbefolyásosabb politikusait, gazdasági szakértőit, pénzembereit és vállalkozóit tömörítő „davosi elitklub” eddigi elmaradhatatlan tagját nem hívták meg New Yorkba. Klaus mind ez ideig presztízskérdésnek tartotta Világgazdasági Fórumon való részvételt, gyakran hivatkozott is rá nyilatkozataiban, cikkeiben. A közelmúltban viszont már azt mondta, azzal, hogy az idén New Yorkban tartják, a Fórum a „tucattalálkozók szintjére süllyed”.
Egyébként az antiglobalisták szervezte tüntetések és rendkívüli biztonsági intézkedések mellett zajlott a hét végén a New York-i rendezvény. Egyik érdekes mozzanata az volt, hogy az orosz miniszterelnök a Fórumon kijelentette: országa az olajellátás korlátozását magára nézve nem tartja hosszú távú programnak, ellenkezőleg, távlatilag növelni szeretné termelését, erősíteni az orosz jelenlétet a nyersolaj világpiacán. Mihail Kaszjanov közölte, hogy semmiféle megállapodást nem írtak alá termelési kérdésekben az OPEC-kel, csupán konzultációkat folytattak, s bizonyos mértékű együttműködésről is szó van. Emlékezetes: ennek értelmében vállalta Oroszország, hogy az idei év első három hónapjában olajkivitelét napi 150 ezer hordóval mérsékli. Az OPEC főtitkára is utalt arra, hogy a termelési kvóták módosítását nem látja szükségesnek, és túlzónak minősítette azokat a sajtójelentéseket, melyek szerint Oroszország visszakozna első negyedévi 150 ezer hordós exportcsökkentési vállalásától. (m, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.