Klaus: az ukrán válságért nagyrészt az EU és az USA a felelős

Prága |

<p>Václav Klaus volt cseh államfő szerint az Európai Unió és az Egyesült Államok egyaránt hozzájárult a mai ukrajnai válsághelyzet kialakulásához, így mindkettőt felelősség terheli.</p>

A cseh köztársasági elnöki bársonyszékből egy éve távozott politikus csütörtökön Brünnben tragikusnak és reménytelennek minősítette az ukrajnai helyzetet, azt mondta, hogy a húsz évvel ezelőtti jugoszláviai helyzetre emlékezteti.

    "Az ukrán állampolgárok nem érdemlik meg, hogy országukkal játsszanak. Engem ez a húsz évvel ezelőtti Jugoszláviára emlékeztet. Az ottani véres konfliktust szintén külföldről provokálták ki. Attól félek, hogy valami hasonló kezdődik Ukrajnában is" - mondta Klaus újságíróknak.

    Szerinte mindezért nagymértékben az EU és Washington a felelős, mivel támogatták az ukrajnai tüntetéseket - fejtette ki a volt államfő.

    Az ukrajnai válságért Klaus már korábban is nagyrészt a Nyugatot tette felelősség. Úgy fogalmazott: megérti az oroszokat. A politikus úgy véli, Oroszországnak nem okoz örömet mindaz, ami Ukrajnában történik.

    "Vlagyimir Putyin államfő olyan politikus, mint a többiek, semmivel sem különbözik tőlük. Mindenki igyekszik megvalósítani céljait. Ő sem lehet boldog amiatt, ami Ukrajnában történik, és amiatt sem, hogy ebbe Oroszországot belerángatták" - jelentette ki Klaus.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?