Klaus: Amerika a bűnös

<p>Az Egyesült Államok alapvető szerepet játszott az európai menekültválság kialakulásában - mondta Václav Klaus a svájci L&#39;Agefi című lapnak adott interjújában, amelynek részleteit csütörtökön tették közzé a volt cseh államfő honlapján.</p>

Az Egyesült Államok nem közvetlen tettekkel járult hozzá a válsághoz, de kifejezetten meghatározó volt a szerepe - véli Klaus.
   

Szíria áldozatul esett a demokrácia exportjának, a közel-keleti országok kormányai megsemmisítésének és az Oroszországgal való értelmetlen ellentétnek, ezzel pedig az Egyesült Államok jelentősen hozzájárult a menekültválsághoz - idézte a volt államfő szavait a TASZSZ hírügynökség.
   

Az EU azon döntése kapcsán, hogy kötelező kvóták alapján osztanák szét a tagállamok között a menekülteket, a volt cseh államfő megjegyezte: Csehország nem érthet egyet olyan felsőbb helyről jövő diktátummal, amely megmondja, hogy ki fog lakni a területén, kit fogad be.
   

Szerinte a jelenlegi cseh politikusok feladata, hogy ellenálljanak az Európai Bizottság (EB) döntéseinek a menekültelosztási kvótákat illetően.     "Országunknak nem pusztán lehetősége, de kötelessége is ezt megtenni. És ezt kifejezetten a mi országunk politikusainak kell megtennie" - tette hozzá.
   

Václav Klaus kétszer egymás után volt cseh köztársasági elnök 2003 és 2013 között. Az EB kötelező menekültelosztási kvótákkal kapcsolatos döntése ellen a cseh állampolgárok körében aláírásgyűjtési kampányt indított.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?