Kizárják a szaúdi egyetemekről a rövid hajú női hallgatókat

Rijád |

<p>Azonnali kizárással fenyegette meg egy szaúd-arábiai egyetem azokat a női hallgatókat, akik hajviseletükben és ruházatukban a férfiakat utánozzák - írta az Okaz című helyi napilap kedden.</p>

A rijádi Imám Mohammed bin Szaúd Iszlám Egyetem hétfőn küldte ki figyelmeztető üzeneteit; a vezetőség döntése a jövő hónaptól érvényes. Az egyetem nyomatékosította, hogy a szabályt megszegő hallgatókat előzetes figyelmeztetés nélkül felfüggeszthetik.

A döntés a kifejezetten rövid hajú nőkre is vonatkozik, mert ez a hajviselet a konzervatív muszlimok szemében bűnnek számít a férfiak utánzása miatt.

Szaúd-Arábiában a nemek határozott elkülönítése az élet minden területén megmutatkozik, így az oktatásban is, ahol fiúk és lányok külön épületben tanulják ugyanazokat a tantárgyakat. A lányokat többnyire női tanárok oktatják, kivéve az egyetemeken, ahol a férfi oktató elválasztófal mögött tanít vagy a hallgatók teljesen el vannak kendőzve.

2002-ben tizenöt lány égett szénné egy mekkai iskolában, mert a vallási rendőrség nem engedte ki a nem megfelelő ruházatot viselő lányokat a lángokban álló épületből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?