Kivégzett öt palesztint a Hamász iszlamista szervezet

Kivégzett öt palesztint a Hamász iszlamista szervezet

Kivégzett öt palesztint, köztük kettőt az Izraellel való együttműködés miatt a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász iszlamista szervezet.

A halálos ítéleteket vasárnap reggel hajtották végre – derült ki a Hamász közleményéből, amely szerint az elítéltek megkapták a jogot, hogy a helyi bíróságok előtt védekezzenek.

A Gázai övezet – a Hamász által 2007 óta ellenőrzött, 2,3 millió lakosú palesztin terület – belügyminisztériuma megadta a születési évet és az egyes esetek részleteit, de név szerint nem azonosította az öt kivégzett palesztint.

Az Izraellel való együttműködés miatt kivégzett két férfi 1968-ban, illetve 1978-ban született.

Az idősebbiket, a déli Hán Junisz-i lakost azért ítélte el a helyi bíróság, mert 1991-től az ellenállás tagjairól, lakóhelyükről és a rakétagyártó és az indítóhelyek elhelyezkedéséről szolgáltatott információkat Izraelnek – közölte a Hamász.

A másodikat azért ítélték el, mert 2001-től olyan információkat szolgáltatott Izraelnek, amelyek „állampolgárok célba vételéhez és mártírhalálához (halálához) vezettek” az izraeli erők által – írta a mozgalom, anélkül, hogy megnevezte volna azokat az embereket, akiket az esetleges információ kiszivárogtatása miatt öltek volna meg.

A másik három kivégzett személyt korábban gyilkosságért ítélték el – számolt be a Hamász belügyminisztériuma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?