Kivégezték az észak-koreai vezető kegyvesztetté vált nagybátyját

Phenjan |

<p>Kivégezték Észak-Koreában pénteken az országot vezető Kim Dzsong Un kegyvesztetté vált nagybátyját, Dzsang Szong Teket.</p>

A hivatalos hírügynökség, a KCNA jelentése szerint a nemrégiben még az ország második emberének számító Dzsangot rögtönítélő katonai különbíróság ítélte halálra, és az ítéletet nyomban végre is hajtották.      A Kimet hatalomra segítő nagybácsira az állam megdöntésére tett kísérlet miatt szabták ki a legsúlyosabb büntetést. A KCNA jelentése szerint Dzsang "nemkívánatos erőkből álló csoportot vezetett", és célja az államhatalom megdöntése volt.     Néhány nappal ezelőtt Dzsangot már megfosztották minden tisztségétől, és kizárták a kormányzó Koreai Munkapártból, miután - az akkori jelentések szerint - "minden képzeletet felülmúló bűncselekmények sorozatát" követte el, és "hatalmas károkat okozott a pártnak és a forradalomnak". Bűnei között említették, hogy "ideológiailag elhajlott, a kapitalista életmód befolyása alá került, elegáns éttermekbe járt, kaszinókban költötte az ország birtokában lévő külföldi valutát, a tengerentúlon kezeltette magát egészségügyi problémáival, rossz gazdasági döntéseket hozott, elkótyavetyélte az ország értékeit, kenőpénzt fogadott el, szeretőket tartott, kábítószert fogyasztott, és ellenforradalmi csoportot vezetett".     A korábban rendkívül nagy befolyással rendelkező tisztségviselőt egyebek közt az Állami Védelmi Bizottságban betöltött posztjáról váltották le, és megfosztották katonai rendfokozatától. Kivágták Kim Dzsong Un nagynénjének férjét egy dokumentumfilmből is, amely Kim pályafutásáról szól.     Dzsang vesszőfutása azt követően kezdődött, hogy kiderült: pénztárnoka néhány hónapja megszökött az országból.     Pénteken a hivatalos írott sajtó fényképeket is közölt Dzsangról, aki ezeken a fotókon bilincsbe verve, bírái előtt állva volt látható. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?