Kitoloncolták Spanyolországból Oszama bin Laden fiát

Madrid |

<p>Elutasították szombaton fellebbviteli szinten is Omar Oszama bin Ladennek, a terrorista vezér magát pacifistának mondó fiának a menedékkérelmét és délután felrakták őt egy Egyiptomba tartó repülőgépre - közölték a helyi hatóságok és a férfi ügyvédje. A 27 éves fiatalember hétfőn érkezett Madridba Kairóból, ahol az elmúlt időszakban lakott, és menedékért folyamodott.</p>

A spanyol hatóságok kikérték az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) véleményét, majd annak birtokában megtagadták tőle a letelepedést. A hét elejétől egészen szombatig Madrid Barajas nevű repülőterén, a tranzit területén várakozott, míg fellebbezését elbírálták.

Ügyvédje, Bianca Sharma elmondása szerint minden lehetséges fórumot megjártak, az utolsó pillanatig harcoltak, de védence nem maradhatott. Az ügyvédnő szerint Omarnak semmi köze sincs a terrorizmushoz, kérelmét politikai okokból utasították el. Úgy tudja, hogy az ifjabb bin Laden – aki arra hivatkozva kért spanyolországi menedéket, hogy az arab országok nem biztonságosak számára – Egyiptomból mindjárt Szaúd-Arábiába utazik tovább, amely országnak az állampolgárságát viseli.

Omar, aki Oszama bin Laden 19 fiának egyike, nem tagadta ugyan meg apját, de magáról azt hangoztatja, hogy a béke követe akar lenni a muszlim világ és a Nyugat között. Apját saját elmondása szerint utoljára 2000-ben látta Afganisztánban.

A bulvár sajtóban tavaly meglehetős vihart kavart, miután feleségül vette az 52 éves brit Jane Felix-Browne-t, aki azóta felvette a Zaina asz-Szabáh nevet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?