Kislányaival együtt vették őrizetbe az IÁ-hoz tartó marokkói apát

Rabat |

<p>Két kislányával együtt őrizetbe vettek Marokkóban egy Franciaországban élő férfit, aki azt tervezte, hogy Törökországon átutazva csatlakozik az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez.</p>

A casablancai nemzetközi repülőtéren elfogott férfi marokkói állampolgár, de a két- és négyéves lányok franciák. A férfi francia felesége hazájában maradt, a társaságában volt viszont egy marokkói nő. A marokkói hatóságok közölték, hogy a férfi összeköttetésben állt azzal a csoporttal is, amelyet augusztusban lepleztek le, mert az Iszlám Államba próbáltak fegyvereseket toborozni.

A két gyermek a vizsgálat végén várhatóan visszatérhet édesanyjához. Az őrizetbe vett felnőtteket minden bizonnyal bíróság elé állítják Marokkóban. Jelenleg a hivatalos becslések szerint több mint kétezer marokkói harcol a dzsihadisták soraiban Irakban és Szíriában. Az észak-afrikai ország hatóságai ugyanakkor az elmúlt hónapokban fokozták a terrorcsoportok leleplezését célzó tevékenységüket. 

Az Iszlám Állam jelentős területeket tart ellenőrzése alatt Irakban és Szíriában. Visszaszorítására többnemzetiségű koalíció szerveződött, és nemzetközi döntés született arról is, hogy az egyes országoknak nagyobb szigorral kell fellépniük a dzsihadistákhoz csatlakozni próbálók elfogása érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?