Kínaiak százai őrizetben a világvégejóslatok terjesztéséért

Sanghaj |

<p>Az ötszázat is meghaladja már Kínában a világvégejóslatok terjesztése miatt őrizetbe vettek száma, több mint négyötödük a magát kereszténynek valló, a pekingi vezetést is támadó Mindenható Isten szekta tagjai - írta a sina.com hírportál kedden.</p>

A csoport több mint négyszáz tagját az észak-nyugati Csinghaj tartományban vették őrizetbe, miután tömegesen azt hirdették, hogy december 21-én háromnapos sötétség borul a világra. A sina.com információi szerint a tagok elfogásakor a hatóságok sok ezer szórólapot, transzparenst, könyvet és a csoport aktivistái által használt elektronikai berendezést is lefoglaltak.

    A Mindenható Isten tagjai házról-házra járva és köztereken terjesztik a világvége pénteki eljövetelét, valamint azt, hogy az alól csak a szektához tartozók menekülhetnek meg.

    Az 1990-ben a közép-kínai Honan tartományban életre hívott csoport a Kínai Kommunista Párt, vagyis a "nagy vörös sárkány" hatalmának megtörésére is felszólít, és azt hirdeti, hogy új korszak jön el, amelyben Jézus helyett egy nő lesz a megváltó.

    A maja naptárra hivatkozva világvégét hirdetők ellen a múlt héten országos kampányt indított a kínai vezetés. Ennek eredményeként a szektatagokon túl is őrizetbe vettek közel száz embert Fucsien és Szecsuán tartományban, Belső-Mongóliában és Csungkingban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?