Kína visszautasítja az EU vádaskodását

<p>Kína nyomatékosan visszautasította hétfőn az Európai Unió (EU) "vádaskodását" a kémkedéssel vádolt Vo Vej-han kínai tudós kivégzése ügyében, akit múlt pénteken végezték ki Kínában, miután a bíróság államtitkok átadásában bűnösnek találta.</p>

Az EU közleményt adott ki, amelyben elítéli az 59 éves férfi kivégzését, valamint sajnálatát fejezi ki Vo fogva tartásának körülményei és amiatt, hogy a bírósági eljárás nem volt összhangban a nemzetközi gyakorlattal. A közlemény kitér arra is, hogy Kína az Európai Unió és számos EU-tagállam ismételt felszólítása ellenére sem vette figyelembe a kivégzés elhalasztására, illetve a halálos ítélet megváltoztatására tett javaslatokat. "Vo Vej-han pere igazságos volt, és a vádlott megfelelő védelemben részesült" - mondta Csin Kang külügyi szóvivő a minisztérium honlapján hétfőn megjelent közleményben. A szóvivő szerint az EU kritikája a kínai bírói testület durva megsértése és a jogállamiság szellemének lábbal tiprása.

Az Egyesült Államok is elítélte Vo Vej-han kivégzését. Ausztriai diplomaták szintén a férfi vélelmére keltek, miután a tudós két lánya osztrák állampolgár. "Nyomatékosan tiltakozunk a vádaskodások miatt, az érdekelt feleket felszólítjuk, hogy azonnal korrigálják hibáikat, és hagyjanak fel a más országok igazságszolgáltatásába való beavatkozással" - hangsúlyozta Csin Kang.

Vo Vej-hant 2005 januárjában tartóztatták le Pekingben azzal a váddal, hogy katonai jellegű információkat, egyebek mellett rakétatervekről készült másolatokat adott át Tajpejnek. Az 59 éves biokémikus mindvégig ártatlannak vallotta magát, de végül 2007 májusában halálra ítélték. Az elítélt családja és több civil szervezet kifogásolta a bírósági eljárást, azt hangoztatva, hogy az ítéletet zavaros bizonyítékok alapján hozták. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?