Kína „vezető szerepet” kíván betölteni a kibertér fejlődésében – jelentette ki vasárnap a pekingi döntéshozás egyik tagja, miközben a távol-keleti országot rendszeres kritika éri az internet szigorú korlátozása miatt.
Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében
A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Huang Kunming, a Kínai Kommunista Párt központi tájékoztatási osztályának vezetője arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek együttes erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a kibertér az emberiség közös fejlődését, biztonságát és érdekeit szolgálhassa.
Huang a kelet-kínai Csöcsiang tartományban található Vucsenben megrendezett, 6. Internet Világkonferencia megnyitóján elmondott beszédében arról beszélt, hogy Kína a jövőben is vezető szerepet fog betölteni a kibertér fejlesztésében, és fáradságot nem kímélve dolgozik majd azért, hogy hozzájárulhasson a kibertér nyitottságához és biztonságához, valamint nemzetközi irányításához. A vezető kiemelte: az internet a jövőben elsődleges forrás szerepét tölti majd be a világszerte élő emberek jólétének előmozdításában. Kína számára pedig fontos cél marad a digitális gazdaság és az új technológiák előtérbe helyezése - tette hozzá.
A konferenciát csaknem 1500, a világ több mint 80 országából és térségéből érkező vendég részvételével rendezték meg.
A nemzetközi közösség rendszeresen bírálja Kínát amiatt, hogy a pekingi vezetés által veszélyesnek minősített tartalmakhoz – köztük a Google, a Facebook, a YouTube, a Twitter, vagy a Wikipedia oldalaihoz – nem lehet hozzáférni a kínai interneten.
Kínának az internet jövőjében játszott szerepét ráadásul az Egyesült Államokkal több mint egy éve húzódó kereskedelmi háború is nagy mértékben befolyásolja, Washington ugyanis májusban tiltólistára helyezte a Huawei kínai telekommunikációs óriást, és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kizárta a céget az ötödik generációs (5G) hálózat kiépítéséből. Az Egyesült Államok vádját, miszerint a Huawei által biztosított berendezéseket a kínai állam kémkedésre használhatná fel, a Huawei elutasította.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.