Kim újraválasztása

Phenjan. Az észak-koreai parlament tegnap jóváhagyta a kormány azon döntését, hogy felgyorsítja atomprogramját és elutasítja a további hatoldalú tárgyalásokat a program felfüggesztéséről. A parlament ugyancsak tegnap újraválasztotta Kim Dzsong Il első számú észak-koreai vezetőt a Nemzetvédelmi Bizottság élére.

Phenjan. Az észak-koreai parlament tegnap jóváhagyta a kormány azon döntését, hogy felgyorsítja atomprogramját és elutasítja a további hatoldalú tárgyalásokat a program felfüggesztéséről. A parlament ugyancsak tegnap újraválasztotta Kim Dzsong Il első számú észak-koreai vezetőt a Nemzetvédelmi Bizottság élére. Ez a bizottság a világ ötödik legnagyobb létszámú, 1,1 millió fős hadseregét felügyeli. Kim apjától, az 1994 nyarán elhunyt Kim Ir Szentől, a sztálinista rendszer alapítójától örökölte a hatalmat, de a népi demokratikus köztársaság elnöke címet nem kapta meg, mivel apját nevezték ki „örökös elnökké” – emlékeztetett az AFP. Ő az első vezető a kommunista tömbben, aki apjától örökölte a vezetői tisztségét. Kim Dzsong Il újraválasztása alkalmából Phenjan utcáit fellobogózták és virágokkal díszítették. A nagy eseményt gépkocsikról, hangosbeszélőkön tudatták a lakossággal.

A múlt héten Pekingben Kína, Észak-Korea, Dél-Korea, az USA, Oroszország és Japán képviselői tárgyaltak az észak-koreai atomprogramról. Phenjan tudatta, a továbbiakban nem érdekelt az ilyen jellegű megbeszélésekben, nem vár tőlük eredményt, s az amerikai fenyegetés miatt az osrszág védelme az atomarzenál megerősítését igényli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?