Kim Dzsong Un megnézett egy légierő-gyakorlatot

Szöul |

<p>A 40 nap után a nyilvánosság előtt újra megjelenő Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a phenjani hivatalos sajtó vasárnapi jelentése szerint megtekintett egy légierő-gyakorlatot, valamint bankettet adott két közelmúltbeli ázsiai sportesemény észak-koreai aranyérmeseinek és edzőiknek.</p>

Az észak-koreai média fényképeket is közölt az eseményekről - ezeken Kim sétabottal látható, mint korábban -, viszont szokás szerint nem közölték a lapok, hogy ezek hol és mikor történtek. A banketten részt vett Kim Dzsong Un felesége, Li Szol Dzsu is.

A 31 éves Kim szeptember 3-án mutatkozott utoljára nyilvánosan, és tartós távolléte találgatásokat indított el egészségi állapotáról, sőt egyes híresztelések a hatalmon maradását is megkérdőjelezték. A héten újra megjelent, és a vasárnap közölt két esemény már a harmadik és negyedik nyilvános szereplése volt. A kínai állami lapok csütörtökön azt írták, hogy Kim Dzsong Un hatalma szilárd, amit a negyvennapi "távolléte" alatti rend és visszatérte is alátámaszt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?