Kilencezer hamis farmer egy szlovák hűtőkamionban

Rajka/Budapest |

<p>A magyar Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Rajkánál egy szlovák rendszámú hűtőkamiont ellenőriztek, amely a fuvarlevél szerint Kínából származó textilárut szállított Budapestre. A járőrök azonban átlagos ruházati termékek helyett több ezer, egy luxus márkához hasonlító farmernadrágot találtak.</p>

Az Új Szó Online-t erről Suller György Attila őrnagy, a NAV vám- és jövedéki szóvivője tájkoztatta vasárnap.

A NAV Bevetési Főigazgatósága járőrei a konténer tételes vizsgálata mellett döntöttek, miután a rakomány első sora mögött felnyitott csomagokat találtak. A konténerből összesen 9.062 darab Baron védjeggyel ellátott, az eredetire megtévesztően hasonlító, bélelt farmernadrág került elő. (Egy eredeti belga Baron farmer ára – téli béléssel ellátva – 32-35 ezer forint).  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 90 millió forint értékű, a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamis nadrágokat lefoglalta, és az ügyet áru hamis megjelölése bűncselekmény gyanúja miatt feljelentéssel átadta a NAV illetékes Bűnügyi Igazgatóságának.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?