Kijevbe látogat a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő

Volodimir Zelenszkij

Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat kedden Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel – közölte a varsói kormányfői hivatal.

A közlemény szerint a politikusok az Európai Tanács nevében indulnak Kijevbe, az útról előzőleg Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével egyeztettek, a nemzetközi szervezetek, ezen belül az ENSZ révén pedig tájékoztatták róla a nemzetközi társadalmat.

A látogatás célja, hogy megerősítsék az Európai Unió „egyértelmű támogatását Ukrajna szuverenitása és függetlensége számára”, valamint bemutassák az ukrán államnak és társadalomnak szánt széleskörű támogatási csomagot – írták.

Michal Dworczyk, a lengyel kormányfői hivatal vezetője kedd délelőtti sajtóértekezletén közölte: a négy politikus vonattal utazik az ukrán fővárosba, már át is kelt a lengyel-ukrán határon.

Az útról az Európai Tanács múlt heti párizsi értekezletén született előzetes döntés, a lengyel diplomaták az ENSZ mellett a NATO és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vezetőit is tájékoztatták róla – mondta el Dworczyk.

A látogatásról beszámolt később maga Morawiecki is a Facebook-oldalán. A világ számára „ily sorsdöntő pillanatokban kötelességünk ott lenni, ahol formálódik a történelem” – írta. Az ukrajnai háborúban „a gyermekeink jövője a tét, ők megérdemlik, hogy zsarnokságtól mentes világban éljenek” – áll a bejegyzésben.

„Ma Grúzia, holnap Ukrajna, holnapután a balti államok, később pedig sor kerülhet az én országomra, Lengyelországra is” – idézte a miniszterelnök Lech Kaczynskit, a 2010-es szmolenszki légikatasztrófában elhunyt lengyel elnököt, aki Grúzia 2008-es orosz megtámadása idején Tbilisziben tett szolidaritási látogatást a három balti állam és Ukrajna akkori vezetőivel együtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?