Kijev szerint a Velencei Bizottság neki adott igazat az oktatásügyi törvény kapcsán

Kijev |

<div>Ukrajna számára nagyszerűnek nevezte a Velencei Bizottság állásfoglalását az oktatási törvényről az ukrán külügyminiszter.</div>

Pavlo Klimkin szerint a testület elismerte annak jogosságát, hogy az ukránoknak identitásuk erősítése érdekében fontos az államnyelv védelme és az, hogy az ország állampolgárai jól beszéljenek ukránul. Ismételten leszögezte: az ukrán kormányzat kész együttműködni az országban élő magyar nemzetiségű közösséggel annak megvalósításában, hogy minden gyermek az óvodától kezdve lehetőséget kapjon az ukrán nyelv elsajátítására az anyanyelvük megőrzése mellett. Hangsúlyozta, hogy a felnövő korosztálynak ezáltal jobb lehetőségei lesznek az érvényesülésre, valamint ez szolgálja megmaradásukat szülőföldjükön, ahol – mint fogalmazott – „már ezer éve élnek”.  A Velencei Bizottság pénteken ismertette véleményét az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. Az Európa Tanács független alkotmányjogászokból álló szerve leszögezte: legitim Ukrajnának az a törekvése, hogy polgárainak az államnyelven történő folyékony beszéd elősegítésével kezelni akarja az egyenlőtlenségeket, de a jogszabálynak a kisebbségi nyelveken való oktatás korlátozásával kapcsolatos rendelkezései kiváltotta erőteljes hazai és nemzetközi bírálatok indokoltak. A törvény sokat vitatott 7. cikke jelentős kétértelműségeket tartalmaz, és szemmel láthatóan nem biztosítja az ország nemzetközi és alkotmányos kötelezettségvállalásainak megvalósításához szükséges útmutatásokat. A főként az általános iskolai oktatásra korlátozott kisebbségi nyelveken történő oktatás garanciái nem világosak az állásfoglalás szerint. Az ukrán tannyelvű oktatásra történő radikális átállás jóval kevesebb lehetőséget biztosít a nemzeti kisebbségeknek az anyanyelvükön való tanulásra, így az új szabályozás komoly aggodalmakat vet fel az oktatás minőségével kapcsolatban – fűzték hozzá.      A szeptember végén hatályba lépett törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része – amely egyébként 2020 szeptemberétől lép életbe – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, az ötödik osztálytól felfelé a tantárgyak többségét ukránul oktatnák majd. Engedélyezi viszont a törvény két vagy több tantárgy oktatását más nyelveken, azaz angolul, illetve más európai uniós tagország nyelvén is. A magyar nemzeti kisebbségek szervezetei szerint a 7. cikkelye sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?