Kigyulladt egy magyar busz Ausztriában, senki sem sérült meg

Bécs |

<p>Műszaki okokból kigyulladt és kiégett egy magyar turistabusz Ausztriában, senki sem sérült meg - közölte vasárnap az osztrák rendőrség.</p>

A szombati balesetben a sofőr még időben meg tudott állni és felszólította a 24 utast, hogy szálljanak ki. A jármű teljesen kiégett, az utasok valamivel később az értük küldött másik járművel folytatták az útjukat - jelentette az APA osztrák hírügynökség a rendőrségi közlemény alapján.

A csoport Budapestről érkezett és már hazatérőben voltak Magyarországra, amikor a baleset történt - tájékoztatták az MTI-t telefonon az illetékes rendőrségen. A rendőr elmondta, hogy tudomása szerint az utasok ki tudták menteni a csomagjaikat. Két-két és fél órával később egy osztrák autóbusz jött értük és elszállította őket Kőszegig.

A busz a kelet-stájerországi Ratten közelében haladt, amikor a sofőr hirtelen fojtó szagra lett figyelmes. Egy buszmegállóban lehúzódott az út szélére és megállította a járművet. Amikor kiszállt, füstöt látott előtörni a busz hátsó részéből, ezért azonnal szólt az utasoknak, hogy hagyják el a járművet. Egy hordozható tűzoltókészülékkel megpróbálta eloltani a lángokat, de sikertelenül. Amikor a közeli település önkéntes tűzoltói néhány perccel később a helyszínre értek, a busz már teljesen kiégett.

A pótbusz megérkezéséig a ratteni tűzoltók gondoskodtak az utasok elhelyezéséről és ellátták őket étellel, itallal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?