„Ki lesz a következő?”

Moszkva. Egyházi gyászszertartás során emlékeztek meg tegnap a moszkvai Dubrovka színház előtt az egy évvel korábbi túszdráma áldozatairól.

Moszkva. Egyházi gyászszertartás során emlékeztek meg tegnap a moszkvai Dubrovka színház előtt az egy évvel korábbi túszdráma áldozatairól. A terrorizmus áldozatainak emlékművénél és az áldozatok neveit felsoroló emléktáblánál – amelyeket az évfordulóra állított a moszkvai városi vezetés – már éjszaka koszorúkat és virágokat helyeztek el; a végzetes ostrom ugyanis egy éve vasárnapra virradóra történt. A színház előtti füves részen a hozzátartozók kis fehér táblákat szúrtak a földbe az elhunytak neveivel, s a táblák között egy nagyobb felirattal: ki lesz a következő? Alekszandr Sabalov, a moszkvai mentési szolgálat vezetője úgy nyilatkozott, hogy máig nem ismerik az ostrom pontos körülményeit.

Tavaly október 23-án a Dubrovka színházban 40 csecsen terrorista túszul ejtett 912 embert, köztük 62 külföldit. Három napig tartó patthelyzet után a biztonsági erők megrohamozták az épületet, aminek következtében összesen 170-en haltak meg: 130 túsz és az összes túszejtő. Öt embert a terroristák lőttek le, 125 tússzal viszont közvetve vagy közvetlenül a biztonsági erők által bevetett máig vitatott összetételű kábító gáz végzett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?