Ki is valójában III. Károly, a korrekorder király?

III. Károly

Formális ceremónia keretében hivatalosan is az Egyesült Királyság uralkodójává nyilvánították szombaton III. Károly királyt, aki már uralkodásának első hivatalos napján korrekordot döntött: ő a legidősebb egykori trónörökös az évezredes angol-brit monarchia történetében, aki a brit trónra lépett.

Károly Fülöp Artúr György – a csütörtökön, életének 97. esztendejében elhunyt II. Erzsébet királynő és a századik életévében tavaly meghalt Fülöp edinburghi herceg elsőszülött fia – 1948. november 14-én született, két hónap múlva ünnepli 74. születésnapját.

Mindez azt is jelenti, hogy III. Károly volt az angol-brit monarchia történetének első olyan trónörököse és walesi hercege, aki nem uralkodóként érte meg 70. születésnapját.

Ez komoly rekord: az a hagyomány, hogy az angol trón mindenkori első számú várományosát a walesi hercegi cím illeti meg – bár ez nem törvényszerű –, a XIV. századig, az Arany János által is megénekelt I. Eduárd király uralkodásának idejéig nyúlik vissza.

Kapcsolódó cikkünk

III. Károly király már kilenc évvel ezelőtt, 65. születésnapján megdöntötte a brit trónörökösök abszolút életkori rekordját is, amely addig IV. Vilmos királyé volt, ő ugyanis 64 évesen, 1830 júniusában léphetett trónra.

Károly édesanyja, II. Erzsébet királynő csaknem 71 évig ült az Egyesült Királyság trónján, Károly herceg így hivatalosan ugyanennyi ideig volt a brit trón elsőszámú várományosa.

Az új király ezzel is abszolút rekorder az angol-brit monarchia történetében: már 2011. április 20-án megdöntötte a trónra várás időrekordját, amelyet addig a napig ükapja, VII. Eduárd, az 1901-ben, 82 évesen, 63 év, hét hónap és három nap uralkodás után elhunyt Viktória királynő fia tartott. VII. Eduárd, aki 1841-ben, édesanyja uralkodásának ötödik évében született, 59 évet, két hónapot és 13 napot töltött trónörökösként, a trónon viszont már csak kilenc év adatott meg neki.

Károly herceg a 70. születésnapja alkalmából vele és róla készített BBC-portréműsorban megígérte, hogy uralkodóként már nem fog „mindenbe beleszólni”.

A brit udvari protokoll szigorú határokat szab annak, hogy az Egyesült Királyság mindenkori uralkodója mikor mit mondhat a nyilvánosság előtt. Az egyik legszigorúbb szabály az, hogy napi politikai kérdésekben egyáltalán nem nyilváníthat véleményt, még kevésbé tehet kísérletet saját kormánya politikai döntéseinek befolyásolására.

Károlyról ugyanakkor köztudott, hogy az elmúlt évtizedekben nem tett lakatot a szájára, ha nem tetszett neki valami, és véleményét rendszeres magánlevelekben is kifejtette például Tony Blair volt munkáspárti miniszterelnöknek és minisztereinek.

A négy évvel ezelőtti BBC-műsorban ugyanakkor Károly kijelentette: mindig azon igyekezett, hogy bármit tesz is, annak ne legyen pártpolitikai jellege. Elismerte azonban, hogy uralkodóként „egészen más” magatartást kell majd tanúsítania, mint trónörökösként, mivel „a két helyzet teljesen különbözik egymástól”.

A III. Károlyt formálisan uralkodóvá nyilvánító szombati deklarációval véglegessé vált az is, hogy a király felesége, Kamilla – aki eddig a Cornwall hercegnője címet viselte – felvehette királynői címét.

A brit monarchikus szokásjog alapján ugyanis a mindenkori király feleségét a „Queen Consort”, vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím illeti meg, és ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.

Arról, hogy Károly trónra lépése után Kamilla felvegye-e a Queen Consort címet, a hercegi pár 17 évvel ezelőtti esküvője óta folyamatos volt a vita a brit társadalomban és a sajtóban.

Kamilla a király ifjúkori kedvese volt, és bevallottan fenntartották intim kapcsolatukat egymással, miközben mindketten házasságban éltek. A nem is nagyon titkolt románccal Diana, Károly első felesége is tisztában volt, és ezt a világszerte általános döbbenetet okozó, 1995-ben sugárzott BBC-interjúban világossá is tette. Akkori szavai – „kissé zsúfolt ez a házasság, mivel hárman vagyunk benne” – azóta szállóigévé váltak.

Diana halála után Kamilla addig sem túl nagy népszerűsége mélypontra zuhant: a britek a korabeli felmérések szerint hallani sem akartak arról, hogy Károly házasságtörő kedvese – akit Diana bizalmas körben általában csak úgy emlegetett, hogy „az a rottweiler” – majdan királynői rangban üljön férje mellett a trónon.

A közhangulat Kamilla iránt azonban jelentősen enyhült az elmúlt évtizedekben, és most már a britek többsége elismeréssel adózik a cornwalli hercegnő kitartó hűségének és a királyi család magas rangú tagjaként végzett jótékonysági tevékenységének.

Az ügyben II. Erzsébet királynő mondta ki a döntő szót idén februárban, a trónra lépése 70. évfordulójára kiadott üzenetében. A néhai uralkodó kiemelte Kamilla hercegnő „hűséges szolgálatát”, és úgy fogalmazott: őszinte kívánsága az, hogy „amikor eljön az idő”, és fia, Károly herceg az Egyesült Királyság uralkodója lesz, Kamilla a Queen Consort címet viselhesse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?